Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár X. kötet (Budapest, 1917)

Magánjogi Döntvénytár. Miután azonban a fellebbezési bíróság nem állapított meg tényállást arra nézve, hogy ilyen tárgyi körülmények a háború folytán keletkeztek-e, melyek a haszonbérlőnek a kifejtettek sze­rint még megkívánható legnagyobb fokú gondosság mellett is a haszonbérlet tárgyának hasznosítását lehetetlenné tették, vagy ami ezzel jogilag egy jelentőségű, oly módon megnehezítették, hogy ez a rendes gazdasági életfelfogása szerint reá aránytalan súlyos terheket róna, különösen pedig nem terjeszkedett annak megállapítására, hogy felperes katonai szolgálata milyen termé­szetű, hogy ez a szolgálat akadályozza-e felperest s ha igen, milyen mértékben a haszonbérelt ingatlanoi való gazdálkodás, illetőleg ellenőrzés tekintetében; továbbá, bogy a haszonbérelt ingatlan gazdatiszt által kezelhető-e a haszonbérlő túlságos meg­terhelése nélkül s ha igen, van-e lehetőség ilyen gazdatisztnek alkalmaztatására; ennélfogva a fellebbezési bíróság ítéletét fel­oldani és azt a bíróságot további szabályszerű eljárásra utasítani kellett. Az a körülmény, hogy felperesnek amúgy is önkéntasi szolgálatot kellett volna teljesíteni, a fentírl tárgyi körülmények fennforgását egymagában nem zárja ki. * * = Ad I. Immár szokásos kifejezése a háború hatásának a szerződésekre Ad. II. Ptk. tvjav. bizotts. szöveg 771. és 856. §. — Ad. IV. Az optk. 1107 §-ának megfelel plk. tvjav. bizotts. szöv. 1252. §. (1284. §. 2. bek.) «A bérlő nem szabadul fel a bérfizetés kötelezettsége alól azáltal, hogy szemé­lyében, fekvő okból a bérelt dolgot nem használhatja)) stb. A Kúria árháború hatását a szerződés teljesítésére ebben az ítéletben nem a lehetetlenülés (ú. n. gazdasági lehetetlenség), hanem az adóstól megkívánható legnagyobb erőfeszítés elvéből igyekszik levezetni. L. ez utóbbira nézve: Szászy-Schwarz Gusztáv Pester Lloyd 1914. okt. 20.; Szladits u. o. okt. 17.; Krückmann Jogállam 1915.^évf. 185., 385. I.; Staudinger Kommentár zum BGB. II. 1. k. Vorbemerkung ad «Riicktritt» V. sz. és Vorbemerkung ad §§. 275—282. I. 1. sz.; Planck­Siber Kommentár zum BGB. Vorbem. III. 1. b., 2. b., 3. zu §§. 275—292. (((überobligationsmássige Schwierigkeit») és az ott idézett irodalmat; ezenkívül: Starke Lieferungsvertrage unter Einwirkung des Krieges (1915.); Mayer Privat­recht des Krieges (1915); Meignen Les contrats et la guerre (Paris Dorbon­Ainé 1915). L. még a következő cikkeket: Wittmann Mór Jogt. Közi. 1914. évf. 38. sz.; Mandel Zoltán u. o. 39. sz.; Gold Simon u. o. 39. sz.; Teller Miksa u. o. 1914. évf. 45—46. sz.; Frigyes Béla u. o. 1915. évf., 235. 1.; Baumgarten Nándor Jogállam 1914. évf. 587. 1.; Hevesi Illés Keresk. jog 1914.? nov. 1., 1915. máj. 1.; Reitzer Béla u. o. 1914. évf.; Oertmann u. o. 1915. évf.7. és 8. sz.; Sándor Aladár «Világ» 1915. évi jún. 20., 22. 23. A háború hatásáról a szerződések teljesítésére I. még a fenti 10—14. sz. eseteket és a hozzájuk írt jegyzeteket, valamint a következő 22. sz. esetet,

Next

/
Oldalképek
Tartalom