Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár X. kötet (Budapest, 1917)

40 Magánjogi Döntvénytár. szonbérleti szerződés időelőtti és azonnali felbontását kérhesse. A jelen esetben a felperes a haszonbérleti szerződés meg­szüntetését az alapon kérte, hogy a háború folytán katonai szol­gálatot teljesítvén, számára a haszonbérlői jogok személyes gya­korlása^ huzamos és előre nem látható időn át lehetetlenné vált, már pedig az adott körülmények között a haszonbérleti szerző­dés fenntartása abban az esetben, ha a gazdaság vezetését másra kell bíznia, számára oly nagytokú hátránnyal járna, amely teljes gazdasági romlását okozná és amely hátránnyal méltányosan nem sújtható. Felper< s tehát keresetét arra alapította, hogy a háború folytán beállott körülmények a haszonbérlői jogok gyakorlásában gátolják.-Az Optk. 1107. §-a szerint, ha a haszonbérlet tárgyának használata vagy élvezete nem annak megrongálása vagy külön­ben keletkezett használhatatlansága, hanem a haszonbérlőt ért valamely akadály vagy szerencsétlenség miatt hiúsul meg, akkor a baleset egyedül a haszonbérlőt terheli. Az Optk. 4107. §-ának rendelkezését helyesen azonban csak akként lehet érteni, hogy a haszonbérlő felelős ugyan a haszonbérleti szerződésből származó kötelezettségeiért, ha a ha­szonbérlet tárgyát az ő személyében fekvő okból nem használ­hatja, mindemellett eme kötelezettsége alul szabadul, ha a sze­mélyében íekvő okon kívül olyan tárgyi körülmények is fenn­forognak, amelyek a haszonbérleménynek hasznosítását oly rend­kívüli mértékben megnehezítik, hogy a haszonbérlői szerződés fenntartása mellett az abból folyó kötelezet ségek teljesítés : a haszonbérlőre a rendes gazdasági életben előforduló terheknél aránytalanul súlyosabb terheket róna és e körülmények a szer­ződés megkötésénél a legnagyobb fokú még elvárható gondosság mellett sem voltak előre láthatók. A szerződéseknek ugyaris mindig~azt az értelmet kell tulajdonítani, amit nekik az élet fel­fogása a fennforgó körülmények józan méltatása mellett tulaj­donít; már pedig az élet felfogásával ellenkeznék az, ha a köte­lem a fent írott rendkívüli körülmények fennforgása mellett is fenntartatnék. ILyanis a haszonbérlő is csak arra kötelezhető, hogy a haszonbérleti viszony természetéből folyó határokon belül feszítse meg erejét a bérbeadó kielégílhetése végett, az eme határon túlmenő kötelezése ellenkeznék az élet felfogásával. Következőleg a haszonbérlő akkor kérheti a szerződés felbontá­sát, ha a haszonbérlet tárgyának személyes hasznosílásában sze­mélyében!'fekvő okok gátolják és ezenkívül oly objektív, a szer­ződés megkötésénél a legnag)obb fokú gondosság mellett is előre nem látható körülmények forognak fenn, melyek őt sze­mélyes tevékenysége hiányának pótlásában gátolják.

Next

/
Oldalképek
Tartalom