Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár IX. kötet (Budapest, 1916)

122 Magánjogi Döntvénytár. a körülmény, mely szerint a felperes ügyvédi oklevéllel bírt, tekintetbe nem jöhetett, mert nem a képesítés, hanem az a munkakör irányadó, amelyben a felperes alkalmaztatott, ez pedig csupán a segédi leendőkre szorítkozván, felperest, sem illetheti meg hosszabb tartamú felmondási idő, mint az ügyvédjelölteknél szokásos négy hét. Ez a jogi álláspont azonban elfogadható alappal nem bír. Az ügyvédjelölt ugyanis, miként ezt a kir. tábla 1909. G. 379/3. és G. 414/4. számú határozataiban előre is kifejezésre juttatta, elsősorban azért keres és nyer alkalmazást, hogy az ügyvédi oklevél elnyeréséhez szükséges ismereteket és gyakorlatot megszerezze; alkalmaztatása tehát céljánál fogva előkészítő természetű és az állandóság jellegével nem bír. Úgyde a felperest, aki mint okleveles ügyvéd, 250 K havi díjazás mellett szerződött, szolgálatbalépésénél nyilván nem a fenntebb említett szempontok, hanem a létfentartáshoz szükséges anyagi eszközök megszerzése, megélhetésének biztosítása és ezzel egy tartósabb jellegű szolgálati jogviszony létesítése vezették; amiből következik, hogy szolgálati jogviszonyainak megítélése s ezzel felmondási idejének meghatározása szempontjából az ügyvédjelöltekkel egy tekintet alá nem eshetik. Nem változtathat ezen az állásponton az alperesek által felhozott s a fellebbezési bíróság által megállapított ama körülmény sem, hogy a felperes kifejezetten nem mint irodavezető, hanem ügyvédjelölti teendők végzésére nyert alkalmazást; mert az alperesek tudomással bírtak arról, hogy a felperes már mint gyakorló ügyvéd lépett szolgálatukba, ezzel pedig egyrészt tudták azt is, hogy mint ilyen magasabb képesítéssel bíró alkalmazott, szélesebb ismeretkörrel és nagyobb gyakorlattal állott az alperesek rendelkezésére; de másrészt ludniok kellett azt is, hogy a felperes, midőn magasabb képzettsége birtokában szellemi munkaerejét megfelelő ellenszolgáltatás mellett lekötötte, alkalmaztatásával létfenntartásának tartósabb időre való biztosítását s ezzel egy állandóság jellegével bíró jogviszony létesítését célozta. Az a körülmény tehát, hogy a felperesnek munkaköre csupán az ügyvédjelöltek leendőire szorítkozott, a felmondási idő meghatározásának szempontjából súllyal nem bírhatott. A fentebb kifejezettekre pedig kétségtelen, hogy felperest a fellebbezési bíróság által négy hétben meghatározott időnél hoszszabb tartamú felmondási idő illeti m**g. Ennek meghatározásánál a kir. tábla a fentebb kifejlett szempontok mellett nem hagyhatta figyelmen kívül a tövényhozónak másnemű szolgálati jogviszonylalok szabályozására nézve fennálló tételes törvényekben megnyilatkozó akaratát sem.