Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár VIII. kötet (Budapest, 1915)
MaijcmjiKji. Döntvénytár. 81 Az a rendelkezés tehát, melynél fogva az ílélelileg kiszabott pénzbüntetés a lap biztosítékából levonandó, a laptulajdonosra nézve marasztalás. Ezekből következik, hogy a pénzbüntetés a felperest ugyanazon a jogalapon terhelte, mint a sajtóvétség miatt elítélt alperest, sőt felperes tartozott azért elsősorban a lap biztosítékával helyt állani, holott alperesnek, mint szerzőnek a többi felelős személyekkel együttes fizetési kötelezettsége csak subsidiarius s így lelperes a pénzbüntetés levonásával csak a saját kötelezettségének telt eleget s nem alperes helyett teljesített fizetést. <)l\ körülményt pedig fel sem hozott, melynek alapján a fizetett öszszeg megtérítését kártérítésül követelhetné alperestől. — Ugyanerre az eredményre vezet az új sajtótörvén) iO. §-a. 62. Ha valaki másnak nevén álló ingatlant adott el, az eladó ellen teljesítésre irányuló keresetet nem lehet elutasítani abból az okból, hogy a tulajdonos nem állt perben. (Kúria 1913 december 3. 1086/1913. P. sz. V. p. t.) A kir. Kúria: Felperest keresetével azon okból, mert az ingatlanok tulajdonjogának kérdése a telekkönyvi tulajdon os perben áliása nélkül el nem bíráihaló, elutasíthatónak nem találja Stl). Indokok A felperes keresete lényegileg a közte és alperes közt a cs—i ingatlanokra nézve állítólag kötött vételszer^ődésnek az alperes, mint eladó részéről teljesítésére irányul. A keresel tehát nem dologi, hanem kötelmi jog érvényesítését célozza, ahhoz pedig nem szükséges az, hogy a szerződés lárgyát képező ingatlanoknak akár a perindítás idejében volt, akár a jelenlegi telekkönyvi tulajdonosa, akár a birtokosa perben álljon, hanem a keresetnek a vételszerződés leljesílésére irányuló kérelmében fejezendő ki az, hogy minő intézkedés történjék az ítéletben arra az esetre, ha az eladó alperes a teljesítési határidő alatt a vevő felperesi nem hozná abba a helyzetbe, hogy ez az ingatlan tulajdonjogát megszerezhesse és ha a felperes a tulajdonjogot amiatt, mert az perben nem álló harmadik személy nevén áll, az ítélet alapján sem végrehajtás, sem a telekM ;.. injogi Dcntvi n\t ir. V lí(