Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár VIII. kötet (Budapest, 1915)
Magánjogi Döntvénytár. 67 (Kúria 1913 november 12. 1310/1913. I'. sz. V. p. t.) A m. kir. Kúria: Mindkét alsóbíróság végzését megváltoztatja akként, hogy az elsőbírósági végzés értelmében A. I. 1., 2. tétel alall sorozoll költségeket követő sorrendben B. Gy.-nak 22,620 K tőkéből álló követelését feltételesen sorozza és annak bírói megállapítása végett, hogy az elsőbbségi igényi bejelentő B. Gy.-t az általa és ;i végrehajtást szenvedő által 1909. évi szeptember hó 14-én kiállított s a 4. alszámú jegyzőkönyvhöz másolatban csatolt <myilatkozat»-ban említett jogügylet alapján az 1912. évi június hó 4-én foganatosított biztosítási végrehajtásról felvett 1912. V. 168/1. számú jegyzőkönyv 2. és 3. téleie szerint lefoglalt hulladék, illetőleg levágott fára nézve a zálogjog megilleti-e, és ha csak részben illeti meg, a lefoglalt összmennyiséghez viszonyított mily részben illeti: B. Gy.-t a fentnevezett végrehajtatok ellen perre utasítja és arra kötelezi, hogy keresetét az arra illetékes bírósághoz jelen végzés kézbesítését követő naptól számított 30 nap alatt adja be és annak megtörténtét a jelen ügyben eljáró elsőbíróságnál ugyanazon határidő alatt jelentse be, mert ha ezt elmulasztaná, úgy az esetre is, ha c megindítandó perben pervesztes lesz, fent megjelölt követelésének mellőzésével a másodbíróság végzésében II. és III. pontok alatt sorozott követelések fognak a fentérintett lefoglalt ingóságok árverési vételárából az ugyanott megjelölt sorrendben kielégíttetni. Indokok: Gs. Gy. végrehajtást szenvedő a sorrendi tárgyalási jegyzőkönyvhöz csatolt ((nyilatkozat)) értelmében 1909. évi szeptember hó 14-én a B. Gy. által részére fa vételére vonatkozó ügyletből kifolyólag adott előlegek biztosítására kézizálogul lekötötte egyebek között a már addig kitermelt gally- és csúcsfákat, favégeket, faforgácsot és hulladékokat, tehát ingó dolgokat. B. Gy. eme zálogjog alapján kívánta elsőbbségi igényét érvényesíteni, valódiság és fennállás tekintetében nem kifogásolt követelése javára. Eszerint az elsőbbségi idényt bejelentő korábban magánúton szerzett zálogjoga alapján kéri követelését a később végrehajtási úton szerzett zálogjogokkal biztosított követeléseket megelőző sorrendben soroztaim; kérelme tehát, mint a kielégítési rangsorozatra vonatkozó kérdés, e jelen sorrend keretébe tartozik. Tekintettel azonban arra, hogv végrehajtatok a kézi zálogjog érvényesíthetését kifogásolták, ezzel szemben pedig az a kérdés, hogy B. Gy. a sorrendi tárgyalási jegyzőkönyvhöz csatolt ((nyilatkozat)) alapján az elárverezett ingók vételárára bírhat-e kézi zálogjoggal és ha nem az összes elárverezett ingókra bír az említett joggal, e jog őt ugyanazon ingók mily részére illeti meg, 5*