Gottl Ágost (szerk.): Magánjogi döntvénytár VII. kötet (Budapest, 1914)

40 Magánjogi Döntvénytár. vagy közben szándékosan, vagy vétkesen, akár cselekvés, akár mulasztás által okozta, hogy a kár szabályszerű jogorvoslattal elhárítható nem volt, s végül, hogy a hivatalnok vagyontalansága miatt, magától az elsősorban vagyonilag felelős hivatalnoktól a károsult fél kártalanítást nem kaphat. Ehhez képest közömbös az, hogy Sch. V. kárt okozó cselekménye büntetőjogilag miként minősíthető, s hogy Sch. V. hivatali eljárása csak a haláleset felvételére magára terjedt-e ki, mert még ez esetben is hivatalos eljárása közben és jogtalanul okozta a kereseti kárt. Ezek után, minthogy az előadott tényállásból kétségtelen, hogy Sch. V. közhivatalnok volt és hivatali eljárása közben, hivatala körében okozta szándékosan és jogtalanul a kereseti kárt, mely jogorvoslattal elhárítható nem volt; s minthogy bírói ítélettel lett megállapítva már a büntetőbíróságnál teljes vagyontalansága, ugy hogy tőle felperes kártalanítást egyáltalán nem kaphat; a fentebb felhívott élő tárgyi jogszabálynál fogva is, az előadottak értelmében ezért a kárért anyagi felelősséggel a magyar állam tartozik. Mindezek alapján alperes kártérítési felelősségét a felperes irányában megállapítani kellett. A felperes ugyan a konzulátusnak a felügyelet és ellenőrzés körüli mulasztására is alapította keresetét. De mert mulasztást csak fizikai személy követhet el, felperes pedig a mulasztást elkövető személyt meg nem jelöli, holott mulasztás esetén neki igénye csak a mulasztást elkövető személy ellen lehetne elsősorban, és csak ha ezt ez ellen érvényesítette, az ennek irányában meg is állapíttatott volna, azonban ha kielégítést tőle vagyontalansága miatt nem kapott volna, léphetne fel az alperes ellen az alapon. Mindezek hiányában a konzulátusra általánosságban ráfogott mulasztás, mint kártérítési alap, figyelmet nem érdemel. Mindezeknél fogva tehát alperest a rendelkező rész szerint marasztalni kellett. (1912 május 28. 23,439/1912. sz.) A budapesti kir. tábla: Az elsőbiróság ítéletének felebbezett részét helybenhagyja. Indokok: A kir. tábla az engedményesnek jelentkező s az engedményező helyébe perbe lépni kívánó B. (B.) N. felperességét azért állapította meg, mert az engedményező örökösei közül az engedményezést kifogásoló B. S. és K. beismerték, hogy jogelődük az engedményi okiratot aláirta, s mert ezzel szemben a jogutódként igazolt engedményes ellenében a jogügylet szinlegességére alapított felperesi minőségüket az 1868 : LIV. tcz. 72. §-ára alapitható alkeresettel nem érvényesítették, s mert végül