Gottl Ágost (szerk.): Magánjogi döntvénytár VII. kötet (Budapest, 1914)

298 Magánjogi Döntvénytár. adták át az alperes haszonbérlőknek, oly kikötéssel, hogy a haszonbérlők a haszonbérleti idő leteltekor ugyanilyen mennyiségű szalmanemüeket lesznek kötelesek visszahagyni, kivéve azt az esetet, ha az utolsó haszonbérleti évben ilyen mennyiség nem teremne; végül tényállásként van megállapítva, hogy a 310 magyar holdra tett haszonbéres ingatlanoknak csak 109 osztályozott holdat kitevő része lett az 1901 márczius havában árverésen eladva, mig ellenben annak többi részére nézve sz A) alatti haszonbérleti szerződés 18. pontjában kiköttetett, hogy a haszonbérlők az eladás alá nem kerülő rész tekintetében a szerződést betartani lesznek kötelesek és tényállásként állapíttatott meg az is, hogy az eladott 109 holdnak árverési vevője a L. takarékpénztár erre a 109 holdra nézve is a D) 1. alatt csatolt szerződési okirat szerint az elsőrendű alperessel a haszonbérleti viszonyt az eredetileg kikötött időtartam hátralevő idejére fentartotta és folytatta lényegileg azonos teltételek alatt, sőt oly kedvezménnyel, hogy az elsőrendű alperes az 1902-iki gazdasági évre, a L. takarékpénztárnak járó haszonbért megfizetni nem volt köteles és ebben a szerződési okiratban, valamint annak záradékában világosabb kifejezést nyert az is, hogy a D) 1. alatti szerződés csakis folytatásául tekintendő a V. Lajossal és társaival megkötött haszonbérleti szerződésnek. Ilyen tényállás mellett azért sem sértett a felebbezési bíróság anyagi jogszabályt azzal, hogy az alpereseket a szántás fejében követelt 400 K megfizetésére és a szalmanemüek visszaadására, s ennek nemteljesitése esetére azok megállapított pénzbeli értékének visszafizetésére kötelezte, mert helytelen az alpereseknek az az érvelése, hogy a földbirtokon termelt szalma az ingatlannak olyan tartozéka, amely az ingatlan elárverelése esetében az uj tulajdonos tulajdonába megy át és mert nincs tényállás megállapítva arra nézve, hogy a szerződési időtartam utolsó évében annyi szalma nem termett volna, amennyit az alperesek a haszonbérlet kezdetén átvettek. Minthogy az elsőrendű alperes a haszonbérleménynek árverésen eladott részére nézve is az árverési vevő beleegyezésével a haszonbérlelet az eredetileg meghatározott lejáratig folytatta, a másodrendű alperesre nézve pedig tényállásként megállapittatott és helyesen kimondatott, hogy az elárverezett ingatlanok tekintetében a haszonbérletet csak önhibájából nem folytatta, ennélfogva közömbös az, hogy az alpereseknek az 1900. és 1901. években volt-e annyi szalmatermése, amennyit az A) alatti szerződés szerinti haszonbérleli idő kezdetén átvettek és a felebbezési bíróság nem sértett anyagi jogszabályt azzal, hogy a szerződést megszüntette, helyesen lejártnak csak 1909-ben te-