Gottl Ágost (szerk.): Magánjogi döntvénytár VII. kötet (Budapest, 1914)
288 Magánjogi Döntvénytár. 12-ik pont azért vétetett be, illetőleg hagyatott meg a szerződésben, hogy az esetben, ha G. János a bérlet ideje alatt elhalna, zavar ne legyen amiatt, hogy gyermekei fsetleg nem lesznek képesek a haszonbérletet továbbra is íentartani és hogy felperesnek módjában álljon az atyja elhaltával a haszonbérleti viszonyt megszüntetni; minthogy tehát a felek valódi szerződési akarata az volt, hogy a két bérlőtárs közül G. János elhalálozásának bekövetkezése esetében a bérleli szerződés megszüntethető legyen: a felebbezési bíróság nem sértette meg, sőt helyesen alkalmazta az anyagi jogszabályt azáltal, hogy a felek közti bérleti viszonyt a nevezett bérlőtársnak elhalálozása folytán, a másik bérlőtársnak keresete alapján megszűntnek mondotta ki. Ha a bérleti szerződésben ki van kötve, hogy a bérlő az abban körülirt eseménynek bekövetkeztével megszüntetheti a szerződést, a bérlő az esemény beálltával azonnal felmondás nélkül is megszüntetheti a bérletet; ebből kiindulva nem sérelmes alperesre nézve az, hogy felperes a kereset beadása utáni negyedévtől számított hatállyal kerté a szerződést megszűntnek nyilvánítani, aminél fogva a felebbezési bíróság az alperes által panaszolt abban az irányban sem sértett meg jogszabályt, hogy a felmondási határidő nem tartatott volna be, felperesnek a 12. pontra alapitolt felmondási jogát az a körülmény sem enyésztette el, hogy az atyjának bekövetkezett halála után esedékessé vált első bérrészietet lelmondási jogának fentartása nélkül küldte el alperesnek, mert egy negyedévi bérrészlelnek kifizetése egymagában véve nem alkalmas tény annak jogi következtetésére, hogy felperes felmondási jogáról lemondott, vagy attól elállott volna, amiből folyólag alperesnek az anyagi jogszabály megsértése miatt erre vonatkozással emelt felülvizsgálati panasza sem érdemel figyelmet. Végül alaptalan a felperes kereshetőségi jogának hiányából kifolyólag meritett felülvizsgálati panasza is, mert felperesnek, úgymint a szerződésben bérbevevőként érdekelt félnek és ugyis^ mint elhalt atyja egyik örökösének, a szerződés megszüntetésének, kereseti szorgalmazására kétségtelen jogosultsága van. + * V. ö. Magánjogi Dtár II. 197., 207., III. 17., IV. 160., V. 54., 79., 130., 171., 186., VI. 96., 122., VII. 155. számú esetekkel és jegyzeteikkel.