Gottl Ágost (szerk.): Magánjogi döntvénytár VII. kötet (Budapest, 1914)

Magánjogi Döntvénytár. 287 Úgyszintén ezekből az okokból nem vétettek figyelembe a felperes által válasziratához mellékelt uj okiratok. Alaptalan alperesnek eljárási jogszabály megsértésére fek­tetett az a további felülvizsgálati panasza is, hogy felperes kere­setét az egyedül csak a lakbérfelmondási és lakáskiüritési ügyekben követendő eljárás szabályozása tárgyában kibocsátott 1894. évi 4873. I. M. E. sz. a. igazságügyminiszteri rendelet alapján felmondás czéljából adta be és igy felperes a tárgyalá­sokon a bérleti viszony megszüntetése iránt előterjesztett kerese­tével a S. E. T. 35. §-ába ütköző meg nem engedett kereset­változtatás okából volt volna elutasítandó, mert a felebbezési bíróság Ítéletének a S. E. T. 197. §-a értelmében a felülvizs­gálati eljárás során irányadó tényállása szerint alperes ezt a kifogását a felebbezési eljárás során nem tartotta fenn, azt tehát a felebbezési eljárásban többé már nem érvényesítheti. Az alperesnek a S. E. T. 185. §-ának a) pontja alapján az anyagi jogszabály megsértése miatt emelt felülvizsgálati panasza sem bir jogilag megállható alappal. A felperes ugyanis az iratok közt eredetiben bemellékelt haszonbéri szerződés 12-ik pontjának amaz intézkedése alapján, mely szerint bérbevevőnek elhalálozása esetén a bérlet megszűnt, a haszonbéri szerződést azért kérte megszűntnek kimondani, mert a két bérlőtárs közül az egyik névszerint a felperesnek édesatyja G. J. az 1912. évi június hó 7-ikén meghalt. A kérdéses haszonbéri szerződés szerint két bérbevevő állván alperessel, mint bérbeadóval szemben, az a kérdés dön­tendő el, hogy csak az egyik bérlőtársnak elhalálozásával be­állott-e a bérlők által igénybe vehető és a szerződésnek 12-ik pontjában a szerződés megszüntetésére alapul szolgáló és kikö­tött ok, vagy sem? A hivatkozott szerződés szószerinti szövege az, hogy ((bérbe­vevőnek elhalálozása esetén a bérlet megszünt» ; eszerint kétség forog fenn, vájjon mind a két bérlőtársnak, vagy csak az egyik­nek a halála is képez bérletmegszüntetési okot ? Ha az okirat szövege a felek közti vitás kérdést egészen világosan nem határozza meg, helye van annak, hogy a vitás kérdésre nézve a felek valódi egyező akarata az okiraton kivül kerestessék, jelesül, hogy a felek részéről az okirat megszer­kesztése alkalmával tett nyilatkozatok és ezzel kapcsolatos kö­rülmények megállapittassanak és ez alapon határozandó meg a íelek valódi akarata. Minthogy pedig a felebbezési bíróságnak az e részben meg nem támadott s ez okból a S. E. T. 197. §-a értelmében a felülvizsgálati eljárás során irányadó Ítéleti tényállása szerint a

Next

/
Oldalképek
Tartalom