Gottl Ágost (szerk.): Magánjogi döntvénytár VII. kötet (Budapest, 1914)

156 Magánjogi Döntvénytár. végrendelete kölelesrészüket sérti, kérték alperest törvényes osztályrészük megfizetésére kötelezni. A kir. törvényszék a tanuk vallomásából megállapítja, hogy végrendelkezők a végrendelkezés tételekor ép elmével, a szabadakarat elhatározási képességgel birtak. Miután pedig jogszabály az, hogy a végrendelet érvényessége a keresetben érvényesített megtámadási jogalapon bírálandó el, felperesek egyedül a végrendelkezési képesség hiányából kérték keresetükben a végrendeletek érvénytelenítését, a bíróság < zen jogalapon mindkét végrendeletet érvényesnek elismerte. A felperesek észrevételeikben azon további jogalapon kérlék a végrendelet érvénytelenítését, mert elsőrendű örökhagyó magyarul nem tudott, a tanuk közül pedig magyarul, tehát a végrendelet nyelvén, egyedül T. A. jegvző tudott, a másodreudü örökhagyónak végrendelete pedig végakaratát hiven nem foglalja magában .'. . Ezen állítólagos tényeket azonban a törvényszék az érvénytelenítés okául el nem fogadta, mert a tanuk vallomása nem egybehangzó, és mert ezek oly ténykörülmények, melyekről a felperesek csupán a tanuk vallomásából szereztek volna tudomást. Nem sikerült a felpereseknek a másodrendű örökhagjó végrendeletében foglalt bontófeltétel bekövetkeztének bizonyítása sem, mert stb. stb. Miután azonban a peresfelek a másodrendű örökhagyónak egyforma leszármazói, ennek daczára azonban a felpereseknek ÍSZ anyai vagyonból mi sem jutott, nyilvánvaló, hogy L. V. végrendelete a felperesek törvényes osztályrészét sérti, miért is ezen alapon s csupán ennyiben a végrendeletet érvényteleníteni kellett. A kötelesrész kiszámításánál stb. (1912 április 26. 8912/912. sz. a.) A temesvári kir. tábla: Az elsőbiróság ítéletét indokaiból és azért is helybenhagyja, mert a felperesek a D. Sz. írásbeli inagánvégrendeletét azon alapon, hogy az okirat nyelvét, a magyart, T. A. tanú kivételével, sem örökhagyó sem a többi tanú nem értette, s hogy viszont T. A. tanú az örökhagyó által használt nyelvet, a románt nem értette, továbbá hogy D. Sz.-né végrendeletét azon az alapon, hogy ez a végrendelet az örökhagyó valódi akaratát nem tartalmazza, nem támadták meg, pedig a felperesek ezen megtámadási okokat már a kereset indítása elolt ismerték, s minthogy a végrendelet érvényessége rendszerint a keresetben érvényesített alapon bírálandó el, igy ;i csupán észrevételekben, tehát indokolatlanul elkésetten felhozott megtámadási okot az ítélet alapjául venni nem lehetett. (1912 július 1. 1180/912. sz. a.)