Gottl Ágost (szerk.): Magánjogi döntvénytár V. kötet (Budapest, 1912)

146 Magánjogi Döntvénytár. Kétségtelen ugyanis, hogy aki templomépilésre kegyes alapítványt tesz, szabadon jelölheti meg azokat, akikre szándékának végrehajtását bizni kívánja, vagy akiknek az alapítványi intézményekben bármi szerepet szánt, vagy bármi minőségben közreműködésüket óhajtja s ebbeli kívánságának teljesítését feltételül is tűzheti ki, kétségen felül áll tehát, hogy amennyiben ezt a kívánságát nem egyes személyek névszerinti felsorolásával, hanem egyesek kizárása utján kívánja érvényesíteni, ugy ebbeli intézkedése nem esik a turpis causa fogalma alá, (1910 október 5. 1448/910. sz. a.) A kir. Ouria: A másodbiróság Ítéletét helybenhagyja. indokok: Az 1874: XXXV. tcz. 72. §-ának e) pontja szerint nem lehetnek tanuk azok, akik a közjegyzőnek, vagy valamely félnek szolgálatában állanak. Félnek s illetve ügyfélnek azonban nem csupán az ügyletet közvetlenül megkötő fél tekintendő, hanem az is, akinek érdekében az ügylet létesíttetett s akinek javára a közjegyzői okirat kiállíttatott, következéskép félnek ugy a végrendelkező, mint a végrendelet által részesített személy is tekintendő. Helyes ugyan a másodbiróságnak az a megállapítása, melylyel kimondotta, hogy a végrendeleti tanukként alkalmazott D. A. és L. L. az örökösül kinevezett alperes egyház által fentartott főgymnázium és lanitóképezdénél tanárokként vannak alkalmazva, ámde ez a viszony a 72. §. e) pontjába felvett szolgálati viszony jogi fogalma alá nem vonható, mert az alperes egyházközség s a nevezett végrendeleti tanuk közt létező szolgálati szerződés köz jellegű ; már pedig a 72. §. e) pontjának helyes és megszoritólag veendő értelme szerint a törvényhozó a tanúskodásból csu pán a magánalkalmazottakat, vagyis a munkaadóval közvetlen alárendeltségi viszonyban levő s igy általa könnyen befolyásolható egyéneket kívánta kizárni. Egyebekben a másodbiróság ítélete indokaiból és azért hagyatott helyben, mert a végrendeletnek 3. pontjában, amelynek értelmében végrendelkező D. A. t, D. B.-vel együtt megbízta és felhatalmazta arra, hogy kéziratait sajtó alá rendezve kiadják s e költségek fedezésére 800 K-t rendelt, nem hagyomány rendelés, hanem olyan meghagyás foglaltatik, amelylyel a végrendelkező, nem a meghagyással terhelt személy részesítését, hanem az általa megjelöli czél megvalósítását kívánta elérni, következőleg D. A. végrendeleti tanú ezáltal vagyoni előnyben részesítettnek nem minősíthető. = V. ö. Magánjogi Dlár II. 76., 161, III. 130 , 201., IV. 5., 94., V . 41., 27. sz. esetekkel és a hozzájuk irt jegyzetekkel.