Gottl Ágost (szerk.): Magánjogi döntvénytár V. kötet (Budapest, 1912)
Magánjogi Döntvénytár. 81 mely az örökhagyó nevén maradt, ez pedig érvénytelennek mon datott ki, egyébként pedig az örökhagyó végrendeletet nem hagyott, sem leszármazói nem maradtak, nyilvánvaló, hogy hagyatékában az oldalági és hitvestársi öröklésnek elvei és szabályai nyernek most már érdemi elbírálást. Az ideiglenes törvénykezési szabályok 10. §-a szerint, leszármazók hiányában az apa és anya hivatvák az öröklésre, mindenik azon érték erejéig, mely tőlük vagy águktól, akár végrendelet utján, akár másként, az örökhagyóra szállott s miután örökhagyó szülői már nem élnek, ezek jogaiban a tőlük származó felperes, mint az örökhagyó egyedüli testvére lép. Az idézett §. harmadik bekezdése megállapítja, hogy a szerzeményi vagyon az, ami az örökhagyó hagyatékában az ági vagyont meghaladja és erre örökösnek a 14. §. a) pontja alapján, mint az örökhagyó hitvesének az öröklési joga lép előtérbe. Ezek szerint a fél ház, értékpapír, stb. 11,720 K értékben feltétlenül hagyatékot képeznek, ami ellenében feltétlenül ági vagyont képez a ház felének értéke, a szatócsüzlet 1600 K értéke és négy darab üzletrész. Ezt az ági vagyont a törvényszék felperesnek feltétlenül azért itélíe meg. mert a fél ház természetben itt van, az 1066 K pedig a feltétlenül hagyatékot képező 11,720 K vagyoni értékben ugyancsak bent foglaltatik. Természetes folyománya ennek az, hogyha felperes a pótesküt le nem tenné, az 1666 K-t meghaladó vagyonrészek szerzeményi javak természetével bírván, az idézett tcz. 14. §-ának a) pontja alapján alperesnek feltétlenül meg voltak itélendők. Ha azonban felperes a pótesküt leteszi, de alperes az esküt letenni elmulasztaná, ez esetben az örökhagyó hagyatékát még további 9779 K képezi s ági vagyonként az egész hagyatékban még további 18,888 K érték van, ekként szerzeményi vagyonként csak 945 K jelentkezik, amihez képest ezt az egész hagyatékot felperesnek Ítélte meg, alperes javára 254 K teherrel, ez esetre alperest hitvestársi öröklési igényével teljesen elutasította. Ha pedig felperes a pótesküt s alperes is a főesküt leteszi, ez esetre a kir. törvényszék a feltétlenül megítélt hagyatékon kívül csak 10,054 K-t ítél meg ági vagyon czimén 1200 K hagyatéki teherrel, mert ez esetre az ingók tekintetében több hagyaték, mint a 1 1,720 K igazolást nem nyert. A kir. törvényszék megengedhetőnek találta, hogy a felek az esküket egyik vagy másik tételre, vagy függetlenül a többitől kevesebb darabra nézve is letehessék; ezen esetre a megállapított értékben az a vagyonrész, melyre az eskü le nem tétetett, nem képez ági vagyont, illetve hagyatékot s ehhez képest az ági Magánjogi Döntvénytár. V. 6