Gottl Ágost (szerk.): Magánjogi döntvénytár IV. kötet (Budapest, 1911)

Magánjogi Döntvénytár. 19 közjegyző előtt két külön okiratba foglalt, azonban minden tekin­tetben egyező végrendeletben akként rendelkeztek haláluk ese­tére, az akkort meglevő és még szerzendő összes vagyonaik­ról, hogy azokat kölcsönösen, mint egyik a másiknak kizáróla­gos örököse egymás után örököljék. Az alperes M. A. fenti külön végrendeletét később 1902 nius hó 12-én kelt közjegyzői okirat szerint egyoldalúan visszavonta s erről a visszavonásról az örökhagyót nem értesí­tette s az örökhagyó erről tényleg tudomással nem birt. Nem vitás, hogy alperes és az örökhagyó ágyassági viszonyban éltek. Vitás azonban az, hogy alperesnek azon ténye által, hogy az 1886 okt. 24-én alkotott végrendeletét visszavonta, az örök­hagyó által az alperes javára alkotott hason tartalmú végrendelet hatályát vesztette-e vagy sem ? és megilleti-e annak alapján az alperest az örökhagyó után a törvényes örökösökkel szemben a végrendeleti öröklési jog ? Az örökhagyónak az alperes javára tett rendelkezése azon a fellevésen alapult, hogy az alperes elhalálozása után, ennek vagyonában — amelyet a végrendeletek kölcsönös kijelentése szerint együtt szereztek — az örökhagyóval egy napon alkotott azonos tartalmú végrendelet alapján ő fog örökölni, illetve, hogy az alperes hasontartalmu végrendeletét fenntartja. Az örökhagyó végrendeleti intézkedésének az az indoka tehát oki összefüggésben áll az alperes ama végrendeleti intéz­kedésével, amely szerint ő összes vagyonainak örökösévé szintén az örökhagyót rendelte, s ekként kétségtelen, hogy az alperes azon tényével, hogy a saját végrendeletét egyoldalúan vissza­vonta s arról az örökhagyót nem értesítette, nemcsak az örök­hagyó esetleg bekövetkezhetett öröklési jogát, de azt is meg­hiúsította, hogy az örökhagyó saját végrendeletét visszavonhassa, vagy attól eltérő módon rendelkezhessék ; már pedig ebből az következik, hogy az örökhagyónak az alperes javára tett vég­rendelkezésénél megtévesztetett, a miért az alperes, aki azt elő­idézte, eme végrendelet alapján nem örökölhet, s a felperesek jogosítva vannak ennek a végrendeletnek a félretételét kérel­mezni. * * = Végrendelet tévedés alapján érvényteleníthető, lia a tévedés és a vég­rendeleti rendelkezés között az okozatos összefüggés és az is bizonyítva van, hogy a tévedés fenn nem forgása esetében az örökhagyó végrendeletétől el­térően rendelkezett volna. Dtár III. f. XXV. 180. -2*

Next

/
Oldalképek
Tartalom