Gottl Ágost (szerk.): Magánjogi döntvénytár IV. kötet (Budapest, 1911)

20 Magánjogi Döntvénytár 8. Az öröklési jog elévülése nem függ attól, hogy az öröklés tárgyát levő dolgot az ellenérdekű fél el is birtokolja; másfelöl pedig az elévülésre, mint a jog érvényesítését megakadályozó körülményre minden, tehát az az érdekelt birtokos is sikerrel hivatkozhatik, aki az öröklési jog tárgyát el sem birtokolta. (Curia 1909 november 30. 3583/909. sz. a. I. p. t.) A kii-. Curia: A másodbiróság Ítéletét megváltoztatja és az elsőbiróság Ítéletét hagyja helyben. Indokok: Az öröklési jog elévül, ha azt az arra jogosított örökös a megszakítás nélkül lefolyt elévülési időn (32 éven) be­lül nem gyakorolta, illetve ezen időn belül folyamatba tett s egy­úttal sikerre vezető perrel nem érvényesítette. Ehhez képest az öröklési jog elévülése nem függ attól, hogy az öröklés tárgyát tevő dolgot az ellenérdekű fél el is birtokolja, másfelől pedig az elévülésre, mint a jog érvényesítését megakadályozó körül­ményre minden, tehát az az érdekelt birtokos is sikerrel hivat­kozhatik, aki az öröklési jog tárgyát el sem birtokolta. A néhai K. Zs. után fennmaradt hagyatékra vonatkozó örök­lési jog az ő elhalálozásával 1865 márczius 14 én nyílt meg, az tehát ettől a naptól kezdve gyakorolható, illetve érvényesít­hető volt; tekintettel tehát arra, hogy felperes, illetve jogelőde az őt megillető öröklési jogát ennek megnyiltától számított több mint 32 éven át sem tettleg nem gyakorolta, sem perrel nem érvényesítette, ez az öröklési jog elévült, az tehát az alperesek kifogása folytán meg nem Ítélhető s így az, hogy az alperesek az öröklési jog tárgyát elbirtokolták-e, vagy sem, a felperes igé­nyére annál kevésbbé bir jelentőséggel, mert az alperes, illetve jogelőde a kereseti ingatlanokat apja halálától kezdve a maga nevében birtokolta s igy azokat el is birtokolhatta. = V. ö. Magánjogi Dlár U. 105. sz. esettel és az ott közölt gyakor­lattal. A szövegben közölt határozatban a Curia az eddigi gyakorlattal szakítva éles különbséget tesz elévülés és elbirtoklás között, ellentélben a II. dOf>. sz. esettel.

Next

/
Oldalképek
Tartalom