Gottl Ágost (szerk.): Magánjogi döntvénytár II. kötet (Budapest, 1909)
Magánjogi Döntvénytár. Ezekhez képest felperest a harmadrendű alperes ellen irányuló keresetével el kellett utasítani. (1907 január 14. 2950/906.) A kir. Ouria: A másodbiróság ítéletének megváltoztatásával az elsőbiróság Ítéletét harmadrendű alperesre vonatkozó részében helybenhagyja, mindazáltal azzal a részbeli változtatással, hogy harmadrendű alperes a gutorföldi 680., 438. és 515. sz. telekjegyzőkönyvekben foglalt és az első- és másodrendű alperesektől megvett ingatlanok értéke erejéig és az azokra vezetendő végrehajtás terhe mellett köteles 15 nap alatt a gutorföldi 680. és 438. sz. telekjegyzőkönyvekben foglalt ingatlanokon a lendvavidéki takarékpénztár javára 10,000 K és járulékai erejéig zálogjogilag biztosított követelés 5000 K tőke részének és járulékainak kifizetési kötelezettsége ellen a felperest ez összegnek a hitelező pénzintézetnél való átvállalása, vagy pedig birói letétbe való helyezése által biztosítani. Indokok : Nem képezi a peres felek között vita tárgyát és így valónak fogadandó el. hogy felperes a keresethez A) alatt másolatban mellékelt adásvevési szerződéssel a tulajdonát képező és a gutorföldi 438. és 680. számú telekjegyzőkönyvekben felvett ingallanok felerészét eladta B. Gy. és neje első- és másodrendű alpereseknek, kik e szerződés alapján kötelezték magukat arra, hogy a felperes tulajdonát képező ingatlanokon a lendvavidéki takarékpénztár javára zálogjogilag bekebelezett 10,000 K-ból 5000 K-t magukra vállalnak és az eladó felperes tulajdonában maradt ingatlanokat Va éven belül a jelzálog terhe alól mentesitik ; továbbá, hogy első- és másodrendű alperes vevők ebbeli szerződési kötelezettségüknek meg nem feleltek és teljes vagyontalanságuk következtében ennek a jövőben sem képesek megfelelni. Ugyancsak nem képezi vita tárgyát és igy valónak fogadandó el az is, hogy első- és másodrendű alperes az A) alatti szerződéssel megvett ingatlanok tulajdonjogát a B) alatti adásvevési szerződéssel és azon felül a gutorföldi 515. sz. telekjegyzőkönyvben foglalt ingatlan tulajdonjogát a C) alatti adásvevési szerződéssel 1905. évi január hó 31-én a harmadrendű alperes B. J.-ra ruházták; továbbá, hogy B. J. az elsőrendű alperes B. Gy.-nek édestestvére, a harmadrendű alperes B. Gy.-nének pedig sógora, s hogy B. J. harmadrendű alperes lakhelye Páka, szomszédos Gutaföld községgel; végre, hogy az eladó B. Gy. és neje az eladott ingatlanokban az eladás után is bent maradtak, bár harmadrendű alperes előadása szerint, mint alkalmazottai. Kétségtelen ezekből, hogy akkor, mikor harmadrendű alperes első- és másodrendű alperes ingatlanait megszerezte, a felperesnek az első- és másodrendű alperes elleni követelési joga,