Gottl Ágost (szerk.): Magánjogi döntvénytár II. kötet (Budapest, 1909)

Ili Magánjogi Döntvénytár. ban alkalmazva voli s időközben öngyilkossá lelt di\ Sz. J. ügyvédjelöltuek a harmadrendű felperes aláírásával ellátott, de általa hamisítványnak nyilvánított nyugtákra a k—i kir. adóhivatal mint letéti hivatal kifizette, anélkül, hogy a letéti utasítás 57. §. 1. pontja értelmében dr. Sz. J.-tól, ki a letétek felvétele végett a kiutaló végzésekben megjelölt jogosult harmadrendű felperes megbízott jaként jelentkezelt, ez utóbbi állal kiállított hitelesített meghatalmazást kívánt volna. A felperesek azon álláspontjával szemben, hogy dr. Sz. .1. a letéti összegeket elsikkasztotta s illetve azokról a felperesekkel, illetve a letétek felvételére jogosított harmadrendű felperesnek el nem számolt, alperes az ellenkezőt nem is állította, annál kevésbbé bizonyította, pedig a bizonyítás őt terheli, tekintettel arra, hogy az adóhivatal, mint letéti hivatal a letétek kifizetésére előirt fentjelzett rendelkezést meg nem tartotta, valamint tekintettel arra, hogy a birói letétek elfogadásával a letétpénztárt fentartó kir. kincstár és a letétre jogosított közt lényegében letéti szerződés jött létre s ennek folytán a kir. kincstár felelős azért, hogy a letét az arra jogosultnak szolgáltassák ki. Alperes ugyan azt állítja, hogy a harmadrendű felperes az 1901. év elején az adóhivatalban az illető tisztviselők előtt dr. Sz. J.-nak oly általános szóbeli meghatalmazást adott, amely szerint nevezettet feljogosította, hogy a részére kiutalványozott és kiutalványozandó birói letéteket helyette felvehesse. Ennek a szóbeli meghatalmazásnak bizonyítása esetében, habár az a letéti utasítás idézett §-ának határozott rendelkezése mellett szabályszerűnek nem tekinthető, a kincstár a kártérítés kötelezettsége alól menekülne, mert ezen esetben harmadrendű felperes saját tényének a következményeit viselni tartoznék, az első- és másodrendű felperesek pedig csak a köteles gondosságot elmulasztott meghatalmazottjuk a harmadrendű felperes ellen fordulhatnának kártérítésért. Úgyde alperes a szóbeli meghatalmazást felperesek tagadásával szemben nem bizonyította. G. J. volt adóhivatali számfejtő ugyanis, aki most is a kir. kincstár szolgálatában áll és aki mindkét letétet számfejtette és a nyugtában «kifizetendők»nek jelentette ki, a letétek kifizetéséért személyesen felelős s ekként közvetlenül érdekelve van, alkalmas és megbízható tanúnak nem tekinthető, s nem fogadható el ily tanúnak P. P. sem, mert a letétek kifizetésének idejében, mint adótiszt volt a k—i kir. adóhivatalnál alkalmazva s tiszti óvadéka a kincstár szolgálatából történt kilépése után is visszatartatott, tehát hasonlóképp érdekelt s ennélfogva vallomása aggályos annyival inkáb, mert az egyik letétet kifizető K. D. adóhivatali ellenőr tanú szerint a