Gottl Ágost (szerk.): Magánjogi döntvénytár II. kötet (Budapest, 1909)

Magánjogi Döntvénytár. 99 örökösödés az általános polgári törvénykönyv szabályai szerint történik és igy abból őt, mint az örökhagyó apának törvényes leszármazóját örökrész szintén illeti. Ennek a következtetésnek azonban elfogadható alapja nincs, mert az 1898 : XII. tcz. sehol sem tartalmaz oly rendelkezést, mely által az 1885 : XXIV. tcz.-nek az öröklés rendjét szabályozó intézkedései megváltoztattattak volna, hanem az csak ez utóbbi tcz. 25. és 28. §-ában foglalt korlátozások megszüntethetésére és némely eljárási szabály módosítására vonatkozik. Kétségtelen tehát, hogy felperes a V. V. örökhagyó hagyatékából törvényes örök­részt csak akkor követelhetne, ha ilyen őt a korábbi törvények, jelesül az 1885 : XXIV. tcz. 25. §-a értelmében is illette volna. Ámde a most idézett törvényhely szerint az atyának és a tőle származó gyermekeknek az atya tulajdonába átadott jutalékára csak ezen gyermekeknek és a netán később születendőknek, eset­leg ezek leszármazóinak van kizárólagos örökösödési joga, amint ezt az idézett törvényszakaszban ezen gyermekek házközösségi tag minőségének hangsúlyozása mutatja és a kir. Curia is már 1902 febr. 13. 4607/901. sz. a. hasonló esetben hozott ítéleté­ben kimondotta. Minthogy pedig felperes a megszerzett házközösség meg­szüntetési iratok szerint a V.-féle házközösség megszüntetésekor annak tagja már nem volt, s a házközösségi vagyonból az apa tulajdonába átadott jutalékot nem kapott: ennélfogva őt V. V. örökhagyó után törvényes örökrész nem illetvén, keresetével el­utasítandó és mint pervesztes az 1868 : LIV. tcz. 251. §-a értel­mében a perköltségben is marasztalandó volt. * * = Az 18.85: XXIV. tcz. 61. §-a nem áll útjában annak, hogy a házkö­zösség tagjai az ahhoz tartozott vagyon terhére vonatkozó egymás közötti viszo­nyukat a köztörvények elvei szerint rendezzék. Dtár III. f. XXIV. 186. — Az 1885 : XXIV. tcz. 25. §-a értelmében a várományosok öröklési jogával korláto­zott tulajdonos az öröklésre jogosultak hozzájárulása nélkül az ingatlant meg nem terhelheti, és az ingatlanra eme jogosullak hozzájárulása nélkül, csupán a korlátozott tulajdonos által kötött kölcsönügylet alapján végrehajtás nem vezet­hető. A törvény 25. §-a szerint biztosított öröklési jog a korlátolt tulajdonosnak ügyletei folytán csorbái nem szenvedhet; már pedig ez a biztosított örökösödési jog kiterjed a tulajdonosnak, (az atyának) a házközösségből volt saját jutalé­kára is. (Szegedi kir. Ítélőtábla 1900 G. 141. sz. a. Grill Dtár I. kötet 257. lap.) — A házközösség jogalanynak nem tekinthető. (Curia 7675/1879. sz. a. Grill Dtár I. 193. lap.) — A polgárosított határőrvidéki házközösségek egyes tagja ellen a házközösségi ingatlanból állítólag őt illető jutalékra kért végrehajtás elrendelése iránti kérvényhez szükséges a házközösségi összeirási lajstro­mok hiteles kivonatát, illetőleg az azt tanúsító hatósági bizonyítványt mellé­kelni, hogy a végrehajtást szenvedő fél a megjelölt házközösségnek a végrehajtás alá vonandó ingallanbóli jutalékra jogosított tagja, vagy ilyennek örököse. 7*

Next

/
Oldalképek
Tartalom