Szaladits Károly - Újlaky Miklós - Villányi László (szerk.): Magyar magánjog mai érvényében. Törvények, rendeletek, joggyakorlat. 3. rész. Kötelmi jog. III. kkötet. II. kiadás. (Budapest, 1944)

214 Bemutatóra szóló és igazoló papírok. nyos személytől biztosítékul átvették, illetve a neki járó mun­kebérösszegből egyelőre visszatartották, mint forgalom tárgyát p.em képező egyszerű elismervények az azokban nyugtatvá­nyozott értékeket nem helyettesítik és az illető személynek az említett okiratok kiállítói ellen fennállott követelései nem is ezeken az okiratokon, hanem a közte és az okiratok kiállítói közt létrejött munkabérszerződésen alapulnak, az említett el­ismervények kézi zálogul átadásának puszta ténye tehát az el­ismervényekben nyugtatványózott értékekre és az elismervé­nyek kiállítói ellen fennálló kérdéses követelésekre harmadik személyekkel szemben érvényesíthető zálogjogot nem ad. (884/ 1902.) Dt. 3. f. XXIII. 47. A közönséges adóslevél nem bemutatóra szóló értékpapír; a közönséges adóslevél birtokosa tehát egyedül ennél a minő­ségénél fogva nem tekinthető feljogosítottnak arra, hogy az adóslevelet kiállító adósra kiterjedő hatállyal a hitelezőtől a kölcsönösszeget felvegye; következésképpen a hitelező érdeké­ben áll az, hogy ha az adóslevél birtokosának a kölcsönössze­get kiszolgáltatja, hitelt érdemlőleg szerezzen meggyőződést arról, hogy az adóslevél birtokosa az adóslevelet kiállító adós részéről a kölcsönösszeg felvételére fel van hatalmazva. (G. 622/1903.) Dt. 3. f. XXV. 166. Habár az 1885-.IX. t.-c. 17. §-a szerint a postatakarék­pénztári betétkönyvecskének más személyre való átruházása, csak az átruházónak a postatakarékpénztárhoz intézett beje­lentése alapján történhetik, ez nem zárja ki azt, hogy ily be­tétkönyvecskére nézve a tulajdonossal kötött, de a postataka­rékpénztárnál be nem jelentett átruházási jogügylet alapján az ahhoz való tulajdonjog bírói úton érvényesíttessék, mely eset­ben a betétkönyvecskének az új tulajdonosra átruházása, vagy az arra elhelyezett pénznek felvéteíe a postatakarékpénztár­nál a jogerős ítélet alapján történhetik. (10635/1905.) MD. I. 203.

Next

/
Oldalképek
Tartalom