Fabinyi Tihamér (szerk.): Magyar magánjog mai érvényében. Törvények, rendeletek, szokásjog, joggyakorlat. 4. rész. (Budapest, 1935)

Mt. 1771. §. Megbocsátás. 35 vatalból nem jön figyelembe; erre irányuló kérelem vagy kifogás előterjesztésére pedig a dolog természete szerint csak az lehet jogosult, aki az örökös érdemtelensége esetén a törvényes öröklés rendjéhez képest ennek helyébe lépni hivatott. (Rp. I. 2527/1918. MD. XII. 198.) 4. Lemondás az öröklésről. A Mt.-nek az öröklésről való lemondást szabályozó 1772— 1780. §-ai közül csak a következők tartalmaznak a jelenlegi jogrendtől eltérő rendelkezéseket. Elsősorban az 1780. §., mely szerint a lemondó, valamint a lemondás hatályát megszüntető szerződést közokiratba kell foglalni, holott mai jogunk semmiféle alakszerűséget nem kíván (még írásbafoglalást sem). Teljesen uj továbbá az 1776. §., mely szerint ,,a lemondás ellenkező kikötés hiányában hatálytalan, ha az örökhagyónak az államkincstáron kívül törvényes örököse nem maradt vagy az államkincstárt megelőzően az örökhagyó volt házastársának rokona vagy az örökhagyónak közokiratban elismert házasságon kívüli gyermeke lenne a törvényes örökös." Végül új szabály van az 1775. §. második mondatában, mely szerint „a lemondás kétség esetében nem terjed ki arra, amivel a lemondó hányada másoknak a lemondás után beállott kiesése következtében növekszik", ami összefügg és összhangban van a Mt. 1909. §-ával, mely a növedékrészt több vonatkozásban önálló örökrésznek tekinti. Újításként fogható fel az 1778. és az 1789. §. 2. bekezdése, melyek szerint a cselekvőképtelen vagy korlátoltan cselekvőképes is jogérvényesen köthet lemondó vagy a lemondás hatályát megszüntető szerződést, ha azt a gyámhatóság jóváhagyja, holott mai bírói gyakorlatunk afelé hajlik, hogy az ilyen szerződést mint vissztehernélkülit, még gyámhatósági jóváhagyás esetében se tekintse a kiskorú gyámoltra, illetve gondnokoltra kötelezőnek. Nem minősül ellenben újításnak, hanem csupán jogunk szellemének megfelelő, megszövegezve eddig ugyan még ki nem mondott, de benne rejlő jogszabályok tételes szövegbe öntésének tekinthető az 1772. §. azon része, mely kimondja egyrészt, hogy a házasság megkötésének esetére a jegyes lemondhat a törvényes öröklésről, (holott a lemondáskor még nem áll a mai jogunk által megkövetelt törvényes öröklési kapcsolatban), másrészt hogy egymagáról a kötelesrészről is le lehet mondani s ez kétség esetében a törvényes öröklésre is kiterjed. Hasonló tekintet alá esik az 1779. §., mely kifejezetten is kimondja a lemondás hatályát megszüntető szerződés érvényességét. A többi §-ok bár természetszerűleg egységesebb és szabatosabb fogalmazásban majdnem szöveg szerint konzerválják a bírói döntésekben feltalálható mai jogunkat. 3*