Fabinyi Tihamér (szerk.): Magyar magánjog mai érvényében. Törvények, rendeletek, szokásjog, joggyakorlat. 4. rész. (Budapest, 1935)

30 Mt. 1770. §. Méltatlanság az öröklésre. érdemetlen örökösnek törvényes örökösei az öröklésből kizárva lennének. De nemcsak hogy hazai tételes törvényeink nem tartalmaznak ily tilalmat, hanem a magánjogot szabályozó törvények általában elfogadták azon jogi tételt, hogy ha a közvetlenül örökölni hivatott személy az örökséghez érdemetlenségi okból nem juthatott, olyannak tekintetik, mintha az örökhagyó előtt hunyt volna el, tehát örökösei öröklési igényüket saját személyükben közvetlenül érvényesíthetik. Sőt az általános jogérzetet is sértené oly személyeknek törvényes öröklési joguktól megfosztása, akik a bűnös cselekmény elkövetésében teljesen ártatlanok, és méltán ütköznék oly intézkedés az emberi érzületbe, amely a kiszabott büntetés foganatosítása után, az elkövetett bűnténynek nem kártérítésen alapuló következményeivel, a megbűnhődött személy ártatlan gyermekeinek törvényben gyökerező öröklési jogait is elkobozná, tehát a bűnöst és bűntelent sújtaná. (18S6. jun. 4. — P. 988/1886. PHT. 205.) Alperes az ellene folyamatban volt bűnügy iratai szerint az atyját, aki után öröklési jogot igényel, életétől fosztotta meg és emiatt szándékos emberölés bűntettében mondatott ki bűnösnek. Az id. törv. szab. 7. §-ának ut. bek. értelmében a szülők gyermekeiket érdemetlenségi esetekben az örökségből kitagadhatják s a szülő halálát okozó szándékos sértés a legsúlyosabb érdemetlenségi eset. Igaz ugyan, hogy a törvénynek most említett intézkedése az örökhagyó akaratától tétetik függővé, a bűnügy adatai szerint azonban az örökhagyó az alp.-től szenvedett sértések után rövid idő múlva meghalt és a vizsgálóbíró által történt kihallgatáskor csak annyit tudott kinyilatkoztatni, hogy az alp. megbüntetését kívánja; amiből az tűnik ki, hogy az örökhagyó a sértés után végrendelkezésre már képes nem volt s ezzel szemben alperes az ellenkezőt be nem bizonyította. Olyan esetben pedig, midőn az örökhagyó az örökös bűnös cselekménye következtében végakaratát nem érvényesítheti és ekként az id. törv. szab. 7. §-ában gyökerező jogával nem élhet, az örököst örökségben részesíteni a törv. célzatával össze nem egyeztethető; általános jogszabály lévén, hogy a bűntett a tettes előnyére jogforrás nem lehet. (1895. jan. 31. — 11.595.) Régi törvényeink hatálya az 0. É. 1. §. értelmében visszaállíttatván, azoknak rendelkezései a változott viszonyoknak megfelelőleg alkalmazandók és a bíróság, melynek kezében a törvény holt betűinek élni és a viszonyokhoz alkalmazkodni kell, van hivatva arra, hogy azon célokat, melyeket a törvény oltalmába vett, a régi törvény intentiójához képest a változott jogélet és változott viszonyok között is védelemben részesítse és a törvényhozó akaratát a viszonyok változtával is megfelelő érvényre emelje. Régi törvényeink, habár azoknak a Hk. I. r. 105. címének magánjogi tekintetben ma is érvényben levő intézkedá-