Fabinyi Tihamér (szerk.): Magyar magánjog mai érvényében. Törvények, rendeletek, szokásjog, joggyakorlat. 4. rész. (Budapest, 1935)
Mt. 1788. §. Törvénytelen gyermek öröklése. 83 Régi hazai jogunknak nagy része a „meggyökerezett szokásra van alapítva". Hazánkban a nemzők öröklését is mint sok más törvényes igazságot, Werbőczy koráig csak a szokás, a megegyező közvélemény éltette. (Frank I. 515. 1.) Werbőczyben magában is találunk hivatkozást a régi szokásnak, mint jognak újabb szokás általi megváltoztatására. így az I., 111. c. 2., 3., 4. §-aiban. Midőn tehát a törvénykezési gyakorlat eltért az ideiglenes törvénykezési szabályoknak a törvénytelen gyermekek öröklési jogára vonatkozó álláspontjától, mely a törvénytelen gyermeket anyja után, valamint az utóbbit a törvénytelen gyermek után a törvényes öröklésből kizárja; midőn a törvénytelen gyermeknek, ha a törvényes gyermekkel nem versenyez, törvényes öröklési jogát és viszont az anyáét a törvénytelen gyermek után elismeri, csak a hazánkban századok óta követett jogalkotás útján haladt, elfogadta ítélkezésének zsinórmértékéül a fejlődés nyomán alakult azt az emberségesebb és engesztelékenyebb irányú közfelfogást, mely a törvénytelen gyermekeket jogi tekintetben a törvényesekkel egyenlő elbánásban kívánja részesíteni, lehette ezt az országbírói értekezlet idevonatkozó rendelkezéseivel szemben annál is inkább, mert reá magának az országgyűlés mindkét házának ama határozataiban talált útmutatást, melyek szerint ,,az országbírói értekezlet munkálata mind a bírónak, mind a feleknek, mint ideiglenes kisegítő és eligazító módszerül szolgálható" lett ajánlva. (Képviselőház 1861. június 22-én, Főrendiház 1861. július 1-én hozott határozata.) Ha tehát annak egyes rendelkezései sem a társadalom jogérzetcvel. sem a természet rendjén nyugvó szabályozás követelményeivel többé összhangban nem állanak, azoknak a korszellem által követelt módosítása elől a jogszolgáltatás szervei el nem zárkózhatnak. A törvényes gyakorlat azonban, mely szakított a régi szokásjognak merev álláspontjával, nem állhat meg azon a félúton, mely szerint a törvénytelen gyermek csak akkor tarthat igényt anyja után a törvényes öröklésre, ha annak törvényes leszármazói nincsenek, — mert ugyanazok a kényszerítő okok, melyek a bíróságokat a fentjelzett esetekben a régi szokásjogtól való eltérésre indították, fennforognak akkor is, midőn az elhalt anya törvényes gyermekek mellett törvényteleneket is hagy hátra; a vérségi kapocs, a szeretet köteléke ez utóbbi esetben is ugyanaz, mint törvényes gyermekek nemlétében. E megoldás mellett szól a törvényes öröklési rendnek egyik alapeszméje: a viszonosság is, mely hazai jogunkban is a természetes és következetes igazságosság folyományaként döntő súllyal bír (Werbőczy Hk. I. 20. c. 4. §., 47. c. 4. §., 53. c. 10. §., 119. c. 2. §., 121. c. 2. §., Frank idézett munkája I. 254. §. 2., 258. §. végén, 270. §. 4. bekezdése végén és az utolsó előtti bekezdés), mert az igazság6*