Fabinyi Tihamér (szerk.): Magyar magánjog mai érvényében. Törvények, rendeletek, szokásjog, joggyakorlat. 4. rész. (Budapest, 1935)

$4 Mt. 1788. §. Törvénytelen gyermek öröklése. érzetet mélyen sértené az olyan jogrend, mely az anyát a tör­vénytelen gyermek után törvényes öröklésben feltétlenül része­síti, ellenben a törvénytelen gyermektől megtagadja a törvényes öröklési jogot abban az esetben, midőn az anya törvényes gyer­meket is hagyott hátra. Ezekhez járul még az a körülmény, hogy az ország azon. nagy területein, hol az ausztriai polgári törvénykönyv van ér­vényben, a törvénytelen gyermek az anyja után a törvényessel együtt és egyenlően örököl és hogy a magyar polgári törvény­könyv tervezete is, követve az általános jogi meggyőződést, ha­sonló szabályozást hoz javaslatba. (1906. nov. 9. PHT. 216., MD. I. 1.) Ugyanígy: 6059/1904. Dt. 4. f. III. 133. A törvénytelen gyermeket az anyja hagyatékára a törvé­nyes gyermekkel egyenlő öröklési jog illeti s a házastársnak csak akkor lehet törvényes öröklési joga, ha ivadék nincs, tehát ha az anya után törvénytelen gyermek van, úgy a házastárssal szemben elsősorban ezt illeti az öröklési jog. Az öröklési jogot nem befolyásolja az a körülmény, hogy esetleg a férj a vagyon­szerzéshez nagyobb munkássággal járult hozzá, mint a feleség. (C. I. 6218/1927. J. H. IV/164.) E. H. 563. sz.: Ha az anya, aki törvénytelen gyermeket hagyott hátra, előbb hal meg, mint az a rokona, aki után az ily anya örökölt volna, törvénytelen gyermekét a képviseleti elv alapján az anyának említett rokona után törvényes örökösödési jog illeti meg és viszont. (1915. január 13. 2488/1914. PHT. 563. Grill XVI. 887.) E. H. 564. sz.: A törvénytelen gyermek törvényes örökö­södési jogosultságára a jelenleg hatályban levő joggyakorlat irányadó akkor is, ha az örökség megnyíltakor ellenkező bírói joggyakorlat volt hatályban. (P. VII. 531/1916. PHT. 564.) Az anya vagyonában törvényes leszármazók léte esetén is a törvénytelen gyermeket is az örökösödési jog megilleti. (1905. szept. 27. — 6059/1904. Gr. II. 77. Azonos: 3537/1904., 8583/ 1902., 1926/1883.) Ellenkező régebbi döntések, mely szerint a törvénytelen gyermek csak akkor örököl, ha az anya után tör­vényes leszármazó nem marad: C.s 1181/1885., 4985/1899., 8964/1893., 1774/1898., 5937/1898., 1980/1900., 4650/1900., 1208/ 1901., 7472/1901., 6267/1903., 3698/1903., amelyek azonban a 79. T. Ü. H. (1906. nov. 9.) óta tárgytalanok. A törvénytelen gyermeket anyja után megillető öröklési jog a törvénytelen gyermek törvényes lemenőire száll át ak­kor is, ha a törvénytelen gyermek halála az anyáét megelőzi. (P. I. 2553/1913. — MD. VIII. 148.) A törvénytelen gyermeknek vagyona abban az esetben, ha a törvénytelen gyermek leszármazók és végrendelet nélkül halt el, törvényes öröklés alapián az anyára és ennek életben nem

Next

/
Oldalképek
Tartalom