Fabinyi Tihamér (szerk.): Magyar magánjog mai érvényben. Törvények, rendeletek, szokásjog, joggyakorlat. V. kötet. (Budapest, 1929)

52 Mt. 1785. §. Házastársi öröklés. bontó (elválasztó) kereset puszta megindítása, avagy az erre adott megbízás is? Az első kérdésre igennel válaszol a 217. számú E. H., mely ugyan a H. T. életbelépte előtt hozatott s egy 1860-ból, tehát olyan időből eredő szentszéki ítéletre vonatkozik, amikor polgári bontóítélet még nem is keletkezhetett, de azért kétségtelen, hogy ugyanilyen tekintet alá esik a H. T. alapján hozott ágytól és asztaltól elválasztó ítélet is, mert a szóban levő döntés mintegy két évtizeddel a Ht. életbelépte után vétetett fel a PHT-be és mert a HT. 105. §-ának 2. bekezdése világosan kimondja, hogy ,,a vagyonjogi viszonyok tekintetében az ágytól és asztaltól való elválás a felbontás joghatályával bir". Rendkivüli figyelmet érdemel és jellemző példa az Mt.-ben foglalt jogtételeknek beszivárgás útján mai bírói gyakorlatunkban való meggyökerezésére a Kúriának alább közölt két határozata. Az egyik (P. I. 1996/1927.) kifejezetten kiegészíti a 218. sz. elvi határozatot azzal, hogy akkor sincs helye hitvestársi öröklésnek. ,,ha az örökhagyó halála idejében a házasság felbontását kérhette s ez iránt vagy az ágytól és asztaltól való elválasztás iránt a keresetet előterjesztette", a másik (P. I. 2543/1928.) pedig elegendőnek tekinti erre azt is, ha az örökhagyó a bontópernek ilyen körülmények közt való megindítására csupán megbízást adott (ez túlzás). Egyébként kiemelendő, hogy jelenlegi jogunk a hitvestársi öröklési igény megszűnésének oka gyanánt a méltatlanságot csupán feltűnően szűkebben ismeri el, mint az özvegyi jognál (1. Mt. 1823-—-1824. §-oknál). amely utóbbit, mint quasi nőtartást már a ..tartásra" nem méltó — noha örökjogilag egyébként nem méltatlan — özvegyasszonytól is megtagad. E. H. 218. sz.: Az érvényes házassági frigyen alapuló hitvestársi öröklésre való igény csak akkor enyészik el, ha a házasság jogerejűleg felbontatott, s így abban az esetben, ha a házastársak tényleg különválva éltek, de házasságuk bíróilag fel nem bontatott, sem érvénytelennek nem nyilváníttatott: a hitvestársi öröklésnek helye van és sem az állandó különélés, sem az életben maradt házastárs vétkessége a hitvestársi öröklést meg nem szünteti. (4750 1905, PHT. 218.) Azonos: Rp. I. 8988/1915. MD, X. 98.; továbbá P. I. 2649/1913. MD. VIII. 141. és 6275/ 1914. MD. IX. 181. annak kiemelésével, hogy a hitvestársi öröklés arra a vagyonra is kiterjed, amelyet az örökhagyó házastárs a különélés ideje alatt szerzett.