Fabinyi Tihamér (szerk.): Magyar magánjog mai érvényben. Törvények, rendeletek, szokásjog, joggyakorlat. V. kötet. (Budapest, 1929)

24 Mt. 1770. §. Méltatlanság az öröklésre. 3. aki az örökhagyót szándékosan megakadályozta vagy csalárd megtévesztéssel vagy jogellenes fenyegetéssel reábírta, hogy végintézkedést tegyen vagy végintézkedését visszavonja; 4. aki az örökhagyótól származó vagy neki tulajdonított végintézkedés tekintetében az okirathamisítás vagy a szándékos hamis tanuzás bűncselekményét követte el; 5. aki avégből, hogy örököljön, nem az örökhagyónak, hanem más oly személynek életére tört, akinek halálától öröklése függött, és erről a cselekményről vagy elkövetőjéről az örökhagyó — haláláig — nem tudott vagy tudott ugyan, de oly állapotban volt, hogy többé végintézkedést nem tehetett vagy végintézkedéséi vissza nem vonhatta; ez a méltatlanság azonban csak arra az öröklésre terjed ki, amely a sértett halálától függ. Házastársának hagyatékában öröklésre méltatlan az a házastárs, aki tudva, hogy házassága még fennáll, új házasságot kötött. Az öröklésre való méltatlanság fogalmának megjelölésére az „érdemetlenség" kifejezést használja bírói joggyakorlatunk, amely némely régi jogszabályban (Hk. I. R. 14. és 16. cím, 1625: VI. t.-c. és 1723: XI. t.-c) megnyilatkozó elv alapján fejlesztett ki egyes érdemetlenségi okokat, melyek (örökhagyó megölése vagy halálát okozó súlyos testi sértés, végakarata érvényesítésének bűnös cselekménnyel meggátlása, a végrendelet eltitkolása, elsikkasztása vagy megsemmisítése, gyilkosával folytatott szerelmi viszony és a gyilkos pártolásban részesítése, a házasság tartama alatt más férfival való házasságkötés) részben megegyeznek a Mt. jelen §-ában felsoroltakkal. A Mt. 1770. §-a azonban részletesebb és tovább megy, mint eddigi jogunk. így különösen a 3. pontban, mely szerint a végintézkedés tétele avagy visszavonása tekintetében a szándékos megakadályozás vagy csalárd megtévesztéssel, vagy jogellenes fenyegetéssel való reábirás olyankor is méltatlansági okul szolgál, amikor nem