Fabinyi Tihamér (szerk.): A polgári perrendtartás törvénye és joggyakorlata. 1911:I. t.-c., 1912:LIV. t.-c., 1925:VIII. t.-c. és 1930:XXXIV. t.-c. II. kötet. (Budapest, 1931)

ÍM Eljárás a házassági ügyekben. A feleknek az előkészítő eljárásban általánosságban tör­tént meghallgatása azonban a Pp. 657. §-ában meghatározott, a tényállás felderítésére irányuló s az elhagyás közvetlen előz­ményeire is kiterjedő részletes meghallgatásnak nem tekinthető, de ilyenként nem tekinthető az első bíróság előtti tárgyaláson felvett jegyzőkönyvben foglalt az a megállapítás sem, amely szerint a bíróság a feleket személyesen egymás jelenlétében meghallgatta s mindegyik ismételte az ügyvéde által előadotta­kat; ez a megállapítás a tények hivatalból való felderítésére vonatkozó kötelességnek sem felel meg. (K. III. 4047/1926. J. H. I. 15. sz.) A tárgyalás közvetlensége: az előkészítő eljárás kiegészítése. 671. §. A 657. §-ban megjelölt személyeket a bíróság is meghallgathatja és elrendelheti az előkészítő eljárás­ban már felvett bizonyítás vagy meghallgatás kiegészítését vagy ismétlését. A személyesen meghallgatandó személy meg nem jele­nése vagy nyilatkozatának megtagadása esetében a 657. §. alkalmazandó. A bíróság elrendelheti az előkészítő eljárás kiegészí­tését is. A kiegészítést elrendelő végzésben a bíróság lehe­tőleg a szóbeli tárgyalás folytatására is határnapot tűz. Mi. A 671. §. első bekezdése a közvetlenség elvében találja indokát. Eltérően a 227. és a 376. §-tól, amely szerint a bíróság belátása szerint ítéli meg annak a körülménynek a per eldön­tésére való befolyását, ha a személyes megjelenésre idézett sze­mély elegendő ok nélkül meg nem jelenik, vagy a hozzáintézett kérdésekre nem felel: a 671. §. második bekezdése a személyes megjelenésre és nyilatkozási kötelezettségre a tanúkra vonat­kozó bűntető sanctiót — azonban a 657. §-ban említett korláto­zással — kiterjeszti. Enek oka az eljárás officialitása. Jegyzet. Az első és a második bekezdés a fellebbezési el­járásban is alkalmazandó: 679. §, A tárgyalási határnap elmulasztása. 672. §. Ha a tárgyalási határnapon az alperes meg nem jelenik, a bíróság a megjelent felperes kérelmére az ügyben tárgyal. Ha a tárgyalási határnapon a felperes nem jelenik

Next

/
Oldalképek
Tartalom