László Jenő - Szende Péter Pál (szerk.): Magyar hiteljog. II. kötet (Budapest, 1930)

118 — Gazdasági és ipari hitelszövetkezetek. — 1. Mihelyt a mérleg elkészül, a szövetkezet képvise­lősége (igazgatóság, felszámolók) a tömeggondnokkal egyetemben haladéktalanul járulék-kimutatást készít, melyben a nyilván fizetésképtelen tagok kihagyásával meg­állapíttatik, hogy az üzletrészek arányában mennyi esik minden egyes tagra a mérlegből kitűnő vagyonhiányból. 2. A járulék-kimutatás megállapítása után azonnal ki kell hirdetni, hogy minden tagnak jogában áll a kimuta­tást a szövetkezet helyiségeiben megtekinteni s netaláni észrevételeit a csődbíróság kiküldöttje által a képviselő­ség és a tömeggondnok jelenlétében legfeljebb két hét alatt megtartandó tárgyaláson előterjeszteni. 3. A csődbíróság az előterjesztett észrevételek figye­lembevételével a járulék-kimutatást végleg megállapítja s azt végzésileg végrehajthatónak nyilvánítja. 4. A végrehajthatónak nyilvánított járulék-kimutatás a tagokkal hivatalos ajánlott levélben azzal a felhívással közlendő, hogy a kivetett járulékok azon tagoktól, kik azokat a kézbesítéstől számított 15 nap alatt a tömeg­gondnoknál be nem fizetik, végrehajtás útján fognak be­hajtatni. A kézbesítés a postára tétel napját követő har­madik napon tekintendő megtörténtnek. 43. §. Amennyiben a 42. §. értelmében kivetett járu­lékok behajtása a mérlegből kitűnő hiányt hat hónap alatt nem fedezi, vagy ha a csődeljárás folyamán további hiány mutatkozik, ugyanazon szabályok szerint újabb járulék­kivetésnek van helye, melynél az első kivetés alkalmával fizetésképtelennek bizonyult tagok kihagyandók. Ujabb eredménytelenség esetében ismételt kivetésnek van helye mindaddig, mig a szövetkezet tartozásai teljesen fedezve nincsenek, vagy a tagoknak a jelen törvényben megállapított szavatossága kimerült. 44. §. Amennyiben a csödvagyon végfelosztásánál ki­tűnnék, hogy a hiány kisebb, mint amennyi a szövetkezeti tagoktól behajtatott, a többlet az egyes tagoknak az álta­lok teljesített fizetések arányában visszafizettetik. 45. §. A járulék-kimutatás megállapítása ellen semmi­nemű jogorvoslatnak nincs helye. Minden tagnak jogában áll azonban a reá vonatkozó megállapítást a végrehajt­hatónak nyilvánított járulék-kimutatás kézbesítésétől (42. §. 4. pont) számított egy hónap alatt a csődbíróságnál a

Next

/
Oldalképek
Tartalom