Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XL. kötet (Budapest, 1895)
7i hozott sommás végzést hatályon kivül helyezi, felperest keresetével elutasitja, s perköltség fizetésére kötelezi. Indokok: A hivatalos tudomásszerzés czéljaira szolgáló ((Budapesti Közlönyo 1893. évi ápr. 12-én megjelent 83. számának hivatalos értesitője a nyert betekintés szerint első közzétételét foglalja magában annak, hogy a nyiregyházai kir. törvényszék 1893. évi ápr. 5-én 3421. sz. a. kelt határozatával Róth Adolf kisvárdai kereskedő ellen a csődöt megnyitotta és tömeggondnokul Hrabovszky Guidó ottani ügyvédet nevezte ki. Minthogy pedig ez által felperes abbeli tagadása, hogy Róth Adolf csődbe jutott, meg van czáfolva ; minthogy továbbá a csődnyitás hatályának kezdete után olyan pereket, a melyek tárgyát a csődtömeghez tartozó javak vagy jogok képezik, az 1881 : XVTI. tcz. 8. §-a szerint a közadós ellen sem megindítani, sem folytatni nem lehet ; minthogy végre a felperes abbeli előadása, hogy a csődtömeghez nem tartozó vagyonból kiván kielégítést : sulylyal nem bir ; mert ilyen vagyont ki nem mutatott, már pedig az 1868 : LIV. tcz. 256. szakaszának váltó eljárásban is hatályos rendelkezése szerint: minden ítélet akkép szerkesztendő, hogy az végrehajtható legyen ; annálfogva felperest az emiitett csőd hatályának kezdete után benyújtott keresetétől elmozdítani, s mint pervesztest az okozott perköltségben marasztalni kellett. (1893 augusztus 18. 33065. sz. a.) A budapesti kir. ítélő tábla: Az elsőbiróság ítéletét a 24536. sz. sommás végzésnek kézbesítésével kezdődő eljárással együtt megsemmisíti, a Hrabovszky Guido ügyvéd, mint alperes csődtömeggondnoka részéről beadott kifogásokat visszautasítja, s utasítja a kir. törvényszéket, hogy a 24536. sz. váltókereset II. példányát mellékleteivel együtt nevezett csődtömeggondnoktól záros határidőre bekivánván, vagy a mennyiben ez sikerre nem vezetne, felperest a II. példánynak és mellékleteinek pótlására felhiván, a sommás végzést a felszerelt példánynyal együtt Róth Adolf alperesnek a törvényszabta módon kézbesittesse, a továbbiakra nézve pedig szabályszerűen járjon el ; végül a kir. itélő tábla a tárgyalás költségeit kölcsönösen megszünteti.