Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XL. kötet (Budapest, 1895)
6o A temesvári kir. itélő tábla: Az elsőbiróságnak Ítéletét helybenhagyja azzal a változtatással, hogy a tulajdonjog elismerésére vonatkozó rendelkezést mellőzi s rendeli, hogy a sztaskói 17. sz. tjkvben B. ó. és 7. alatt a 3737/87. és 4647/88. sz. végzések folytán az alperes javára bevezetett tulajdonjogi bejegyzések az A. í. 1. sorsz. 390. hrsz. a. felvett részletre nézve 15 nap alatt végrehajtás terhével felperes kérelmére eredeti érvénytelenség czimén töröltessenek és e tekintetben az előbbi telekkönyvi állapot bejegyzés utján visszaállittassék. Jndokok: A Di. a. csatolt nyilatkozat az alperesnek viszonválaszbeli értelmezése szerint is csakis a C'l. a. szerződésben körülirt ingatlanokról rendelkezik s beismeri ezt kifejezetten alperes azzal, hogy daczára a Dl. a. nyilatkozatnak, a tkvi hatóságnál a 2891/90. sz. tjkvben beleegyezett a sztaskói 17. sz. tjkvnek olyatén kiigazításába, hogy az A. 1. sorsz. alatti részletnek az a részét a melyen a ház áll, a felperes javára bejegyeztessék. E tényállásból következik tehát, hogy a D'l. alatti nyilatkozat a felek akaratát hiven kifejezésre nem juttatja, és másodszor, hogy a Dl. a. nyilatkozattal a peres felek között uj jogügylet nem létesittetvén, e nyilatkozat alapján az alperes több jogot nem nyert, mint a mennyit a C'l. a. szerződéssel szerzett. A dolog ilyen állásában tehát döntő körülmény a perben egyedül az, képezte-e az A. 1. sorsz. a. részlet a C'l. a. szerződés tárgyát vagy sem ? E kérdés elbírálásánál nem lehetett egyedül a C'l. a. szerződésből kiindulni, mert ez — külalakját tekintve — aggályos és különben sincs az 1868. évi LIV. tcz. 167. és 168. §-ainak megfelelően kiállítva s ekként a szerződéssel kapcsolatosan a szerződés létrejöttének körülményeire felhívott tanuk vallomásai és a felek tényei is mérlegelendők. Lattka János, Kazub József és Vrabel Simon tanuk vallomása bizonyitékul ugyan el nem fogadható, mert az igazolási perben tett vallomásaikkal ellentétben áll, azonban Hurina János és Pergyvek Zsófia tanuk határozottan azt vallják, hogy a midőn a peres felek a megkötendő C'l. a. szerződés tárgya iránt alkudoztak és megállapodtak, az 1. sorsz. alatti belsőség a vétel alól egészben kivétetett.