Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XL. kötet (Budapest, 1895)

6i Hogy pedig a C'l. a. szerződés is ez alapon jött létre, iga­zolja ennek a szerződésnek világos szövege, mely szerint a bel­telekkel azonos «fundus» az eladás alól kivétetett és a szerződést irt Csacsala János tanúnak az a vallomása, hogy a fundus szó után azt a további kifejezést «ped stavanim» (az épületek alatt) csak később irta igazitásképen sorok közé, a mi cekintettel arra, hogy a szerződés az alperes birtokában volt, csakis az alperes kezdeményezésére történhetett. De megerősiti ezt a körülményt az alperesnek az a ténye is, hogy ő a vitás birtokrészietet nem a szerződés megkötésekor a külső birtokkal együtt, hanem csak három évvel később vette birtokba. Az A. i. sorsz. a. felvett birtokrészlet ekként eladás tárgyát nem képezvén, arra az alperes jogot nem szerezhetett s arra nézve a szerződés eredetileg is érvénytelen, az ily körülmények között kieszközölt tulajdonjogi bejegyzés tehát eredeti érvénytelenség alapján törlendő lévén, az előbbi telekkönyvi állapot vissza­helyezendő. A bejegyzés törlendőnek mondatván ki, annak szükségképeni következménye az előbbi állapot visszaállítása, e szerint pedig a felperes a vitás területre tulajdonosnak már is jelentkezvén, a tulajdonjog elismerésére vonatkozó kötelezés fölösleges. A birtok és elvont haszon megitélése az előadottak követ­kezménye. A 2. és 3. r. alperesek a felperes kereseti előadása szerint a felperes beleegyezésével lévén a peres terület birtokában, azokra külön intézkedés szüksége nincs. (1893 márczius hó 7-én 1692. szám alatt.) A m. kir. Curia : A kir. itélő tábla Ítélete helybenhagyatik, mindazonáltal a megtámadott tulajdonjogi bejegyzés tűrésére nézve oly módosítással, hogy annak törlése és az előbbi telek­könyvi állapot visszaállítása itéletileg el nem rendeltetik, hanem e helyett csakis elsőrendű alperes köteleztetik annak törlésére, hogy a részére eszközölt tulajdonjogi bekebelezés az előjegyzés­sel együtt törültessék és a korábbi telekkönyvi állapot vissza­állíttassák. Indokok: A kir. itélő tábla ítéletének a kereset főtárgyára

Next

/
Oldalképek
Tartalom