Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XL. kötet (Budapest, 1895)

I8I •gáló és a kir. leiratokban foglalt általános érvényű szabály megállapítása a feladat, ez csak a fentebb jelzett különbség szorgos figyelemben tartása mellett ugy oldható meg helyesen, ha a rendeletekben kifejezésre jutott törvényhozói akarat és intentió kutatása nyomán állapittatik meg ama szabály. Ily szempontból véve birálat alá a kir. leiratokat és rendeleteket, megállapítható, hogy az általános szabály az, hogy a kincsleletnek a kiválasztási és megtartási jog gyakorlása után fenmaradó része természetben felosztandó ; a kiválasztási és megtartási jog alapján megtartott tárgyak pedig igazságos kártalanítás mellett teljes értékben váltatnak meg. így rendelkezik az 1812. évi nov. 12-én, az 1813 július 17-én és 1816 szept. 10-én kibocsátott kir. rendelet. Ezen rendeletek szerint a részesedésre jogosítottakat jutalékuk természetben illeti ; a természetben részesedés korlátolva van az esetleg gyakorlandó megtartási jog által, s az utóbbi jog alapján megtartott tárgyakért igazságos és teljes kártalanítás jár. Hogy az igazságos és teljes kártalanítás nem azonos a fémértékkel, hanem ez alatt az egyes tárgyak mü és régészeti értékét is magában foglaló becsüt, egyszóval a tárgyaknak forgalmi árát kell érteni, az az igazságos és teljes kártalanítás fogalmából, de annálfogva is kétségtelen, hogy a rendeletekben elvül a természetben felosztás van kimondva, mely a kiválasztási és megtartási jog által csak esetleg van korlátozva ; s így a logikai következetesség, de az igazság és méltányosságba is ütköznek, hogy mig a földtulajdonos és találó jutaléknak természetben kiadása esetében a kiadott tárgyaknak értékesítésével azoknak mü és régészeti becsét is megkapnák, abban az esetben, midőn a különben is a kincstár javára előjogként jelentkező megtartási jog által a természetben részesedéstől elesnek, a megtartott tárgyaknak csak mint jelen esetben is a forgalmi értéknél tízszerte kisebb fémértékkel kellene megelégedniök, s a kincstár a mü és régészeti értékben rejlő tetemes értéktöbblettel a találók és földtulajdonosok világos kárával gazdagodnék. A most kifejtettek helyességét megerősíti még az is, hogy valamennyi hazai jogi iró tanítása szerint a kincs fogalma nincsen a nemes fémekhez (arany, ezüst) kötve, a kir. leiratokból és