Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XL. kötet (Budapest, 1895)

175 ségében bűnösnek mondatik ki és ugyanezen §. értelmében és a Btk. 92. §-ának alkalmazása mellett 50 frt pénz-, mint fő- és 50 frt pénz- mint mellékbüntetésre Ítéltetik el. Indokok: Nikolich János és Persich Fülöp tanuknak Kirn Ignácz károsított vallomásával egyező vallomásaiból kitűnik, hogy Kirn a helybeli városi tanácstól engedélyt kapott, hogy 1893. évi aug. 20-án Grohovo helységben sört árulhasson. Fentnevezet­tek és Mihalics János tanuk vallomásaiból kitűnik, hogy Gro­hováz Máté a Grohovo falu elején levő első ház tulajdonosa megengedte, hogy Kirn az asztalokat és székeket az ő háza mellett helyezhette el, a sört pedig bent a házban, hogy erre a megjelent vádlott megtiltotta Kimnek, hogy ott helyet foglaljon •és sört áruljon ; ezen kivül pedig egynehány széket és asztalt onnan egy falon átdobott, ugy, hogy két asztal és három szék eltörött és Kirn kénytelen volt Grohovóból Cosalába menni, hogy a sört eladhassa. Vádlott maga beismeri, hogy a székeket és asztalokat ő do­bálta el ; nem ismeri el azonban a Kirn által követelt kárössze­get, melyről azt vitatja, hogy csak 50 kr. t tesz ki. Tekintve, hogy a fent előadott cselekmény a Btk. 418. §. által körülirt vétséget képezi és hogy károsított vádlott meg­büntetését követeli, vádlottat ezen vétségben bűnösnek kimondani •és őt az ítélet rendelkező része szerint elitélni kellett. A büntetés kiszabásánál a Btk. 92. §-át alkalmazni kellett, mert vádlott ellen nem forognak fen súlyosító körülmények, hanem igenis enyhítő körülmények, u. m. a büntetlen előélet, egy idegennek megjelenése abban a helységben, hol vádlott egyedül foglalkozik bor és sör elárusitásával és elhanyagolt ne­velése. (1894 április 9. 2540. sz. a.) A budapesti kir. itélő tábla: A kir. törvényszék ítéletét megváltoztatja, vádlottat a Btk. 92. §-ának mellőzésével, a Btk. 91. §-ának alkalmazásával főbüntetésül 14 napi fogházra itéli, ezzel a változtatással a kir. törvényszék ítéletét azzal a meg­határozással, hogy a vádlottra mellékbüntetésként megállapított 50 frt pénzbüntetés behajthatlanság esetén 10 napi fogházra át­változtatandó és az 1887 : VIII. tcz. helyett a most irányadó 1892 : XXVII. tcz. 3. §-ának felhívásával helybenhagyja.

Next

/
Oldalképek
Tartalom