Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXXIX. kötet (Budapest, 1894)

302 felvett s a fenébb jelzett szakértői véleményben foglalt vázrajzon feltüntetett, a tagositási munkálatok alapján a felperesek tulajdo­nát képező, XII. 14. a. birtok részletéhez van csatolva. Minthogy pedig egyfelől a tulajdonjoggal össze van kötve a birtokjog, annak használata és azon jog is, hogy abból a tulaj­donos minden mást kizárhat és eltartoztatott sajátját visszaköve­telni jogosult, másfelől pedig I. r. alperes a beismerés szerint birtokában tartott eme 1830 Q ölnyi területre nézve, oly jogczimet, mely annak tulajdoni megszerzésére vonatkoznék, ki­mutatni nem tudott, mert az a különben mivel sem igazolt állí­tása, hogy a kérdéses terület a tagosításkor a községnek hagya­tott ki szabad pascumul és alperesek jogelőde azt elfoglalván, a község annak helyébe más birtokrészietet kapott, nem képez jo­gos alapot arra, hogy felperesek kimutatott tulajdonjogukat ne érvényesíthessék. I. r. alperes elismerte és így a prts 158. íjának rendelke­zéséhez képest valónak tartandó, hogy a fent körülirt, kereseti ingatlant alperesek, illetőleg jogelődük 1874. évtől birtokukban tartják és használják. Az elvont hasznok értékének megállapítása végett meghall­gatott szakértőknek a XIV. pertári jegy alatt fekvő véleménye szerint a szóbanforgó ingatlan évi tiszta jövedelmei, 1600 Q öles holdakat véve alapul, az adó kivételével minden költségek beszá­mítása mellett 9 frtban állapíttattak meg. Mindezekhez képest alpereseket és pedig a nem védekezett 2. rendű alperest a prts. 112. § a alapján a kereseti ingatlan birtokba bocsájtására, s egy­szersmind az emez ingatlannak a becslés eredményéhez képest megfelelő elvont hasznai megfizetésére kötelezni s fentebbiekből kifolyólag I. r. alperest alaptalan viszonkeresetükkel elutasítani kellett. A perköltség megítélése a prts. 251, az ügyvédi dijak megállapítása a prts. 252. §-án alapul. Mely ítéletet peres felek részére meghatalmazott ügyvédeik kezeihez kézbesittetni és jogerőre emelkedés után, az egri kir. adóhivatalnak megküldeni rendeli, stb. (1891 július 7. 5918. sz. a) A budapesti kir. ítélő tábla: A kir. itélö tábla az elsőbiró­ság ítéletét megváltoztatja, felpereseket keresetükkel elutasítja s az elsőrendű alperes viszonkeresetének helyt adva, 15 nap

Next

/
Oldalképek
Tartalom