Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXXIX. kötet (Budapest, 1894)
ioS ^s a 3344- sz. a. hozott ítéletnek alperesek részére történt kézbesítését tanúsító kézbesítési vevényeket meghamisította akkép, hogy az alperesek neveinek és kézjegyeinek a vevényekre történt reávezetésével és saját hivatalos aláírásával, mint a kézbesítések eszközlésével megbízott községi közeg hivatalosan bizonyitotta azt, miszerint az emiitett birói határozatok az alperesek részére szabályszerűen kézbesittettek, holott alperesek már évekkel előbb Tolnáról elköltöztek, sőt el is haltak, s ekkép részükre a kézbesítés nem is volt eszközölhető ; azzal védekezik azonban a vádlott, hogy ezt B. József felperesi ügyvéd rábeszélése folytán és azért tette, mert a nevezett ügyvéd őt biztosította, hogy ebből senkire kár nem származhatik s erre nézve a felelősséget magára vállalta, mihez képest a vádlott abban a meggyőződésben volt, hogy cselekményével másoknak jogsérelmet nem okoz. Habár a vádlottnak ebbeli állításai a nevezett ügyvéd ellenében bizonyítékul elfogadhatók nem voltak, mégis azokat megczáfoltaknafc tekinteni annál kevésbé lehet, mert a vádlott védekezését valószínűnek tünteti fel az a körülmény, hogy a vádlottnak nem állott érdekében a kérdéses zálogjog kitörlésének bekebelezése s minthogy fel nem tehető, hogy a vádlott az emiitett 4 kézbesítési ivet csupa hanyagságból, mint az az elsőbiróság megállapíthatónak vélte, hamisitotta volna meg, holott a kézbesítés akadályáról való jelentéstétel sem került volna a vádlottnak több fáradságába, alaposan következtethetni, miszerint a vádlottat az beszélte reá a vádbeli cselekmény elkövetésére, kinek az érdekében állott; az pedig szintén természetesnek mutatkozik, hogy a rábeszélő a kieszközölni kivánt cselekményt, mint teljesen ártalmatlant tüntette fel. Minthogy pedig a vádlott annál könnyebben adhatott hitelt az ügyvéd állításainak, mert a keresetlevél tartalmából is meggyőződhetett arról, hogy a telekkönyvi irattárban volt eredeti nyugta szerint a kereset tárgyát képező követelés már 1863. évben kifizettetett; az arra vonatkozó zálogjog törlése pedig 1870. évben elöjegyeztetett: mindezeknél fogva a kir. itélő tábla elfogadandónak találta a vádlottnak azt a meg nem czáfolt, sőt az előadottak szerint nagyon valószínűnek mutatkozó védekezését, miszerint a vádbeli cselekmények elkövetésekor nemcsak tudomással nem bírt arról, sőt kizártnak tartotta, hogy a kézbesítési