Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXXVIII. kötet (Budapest, 1894)
H3 Indokok: Eltekintve attól, hogy nem lett igazolva vádlott tagadásával szemben panaszosnak azon előadása, hogy a 14. alatti váltóra és a 37. alatti dijkötvényre panaszosnak keze keresztvonását, illetve kézjegyét, s a Tóth Zsigmond tanú aláirását, vádlott a panaszos beleegyezésén kivül eszközölte volna, fel volt mentendő vádlott az okirathamisitás miatt emelt vád alól azért is, mert a 24. naplószám alatt fekvő polgári iratokból kitünőleg ezen dijkötvény alapján nem a panaszos Krafinár Francziska férjezett Tóth Jánosné, hanem Krafinár Ferencz pereltetett, a végrehajtás ugyanez ellen rendeltetett el, a mennyiben panaszosnő mégis kárt szenvedett, az azon körülménynek tulajdonítandó, hogy a bírósági kiküldött a Krafinár Ferencz ellen elrendelt végrehajtást panaszos nő ellen foganatosította, ez pedig a végrehajtás ellen jogorvoslattal nem élt. Miután pedig az okirathamisitás csak akkor büntethető, ha az arra használtatik, hogy az állítólagos kiállító ellen valamely jog vagy kötelezettség létrejötte, megváltoztatása, vagy megszűnése bizonyittassék, s miután ez jelen esetben a panaszosnövel szemben nem történt, kétségtelen, hogy jelen esetben okirathamisitás fen nem forog. (1892 augusztus 22. 6741.) A budapesti kir. itélő tábla: Az elsöbiróság Ítéletét helybenhagyja ; elrendeli azonban, hogy az iratok jelen határozat jogerőre emelkedése után a fegyelmi bírósággal közöltessenek. Indokok: A kir. itélő tábla az elsöbiróság ítéletét amaz első helyen felhozott indoka alapján hagyta helyben, mely szerint nem volt igazolható az, hogy a bűnjelt képező váltó és dijkötvényre sértett nő neve mellé a keresztvonást vádlott tette volna sértett nő beleegyezése nélkül, továbbá hogy a nevezett okiratra Tóth Zsigmond tanú nevét ö irta vagy irattá volna reá. Az elsöbiróság ítéletének egyéb indokait a kir. ítélő tábla mellőzi; mert az, hogy a polgári per, illetve végrehajtás foganatosításakor tévedés és szabálytalanság történt, az okirathamisitást meg nem szüntetné, ha ez egyébként megállapítható lenne, az okirat pedig kétségtelenül felhasználva lett. Az iratoknak a fegyelmi bírósághoz való áttételét az a körülmény indokolja, hogy a polgári per Krafinár Ferencz ellen lett indítva, Krafinár Ferencz lett marasztalva, ez ellen lett a végrehajtás elrendelve, mégis a végrehajtást 3. végrehajtó özvegy Tóth Jánosné született Krafinár Francziska Döntvénytár uj folyam. XXXVIII. 8