Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXXVIII. kötet (Budapest, 1894)
112 7. §. első pontja alapján hely adatván, a kir. tábla ítélete megváltoztattatik s az elsöbiróság ítéletének helybenhagyásával vádlott felmentetik. Indokok: Az eljárás során kiderített tényállás szerint dr. — — Nagyszombat városának tiszti főorvosa 1892. évi október havában városi rendörhadnagy hivatalában megjelenvén, szóbeli uton jelentette, hogy egy tanuló, kinek nevét megmondani nem tudta, sértett félnek leányától bujakórba esett, minek folytán felhívta nevezett városi rendörhadnagyot, hogy tegye meg a további intézkedéseket. Erre — — — — rendőrhadnagy — — — — sértett felet magához kérette és a városi főorvos által jelentett esetet vele közölvén, bizalmasan felkérte, hogy győződjék meg a feljelentett tényről és járjon el az ügyben mint apa. Sértett annak folytán, nem a városi főorvossal, hanem más orvossal leányát megvizsgáltatta és miután eme vizsgálatból az derült ki, hogy leánya szűz állapotban van és ment mindennemű ragálytól vagy kórtól: — — tiszti főorvos ellen 1893. évi január 16-án a kir. járásbíróságnál rágalmazás miatt feljelentést tett. Minthogy fentebb előadott tényállás szerint dr. — — — — hivatalából kifolyólag, mint városi tiszti orvos jelentette fel a panaszolt állításban foglalt, utólag valótlannak bizonyult tényt, az ilynemű hivatalos uton tett és hivatalos kötelességből folyó jelentések pedig a Btk. szakaszaiban felsorolt bűncselekmények egyikének sem képezik tényálladékát és így büntetendő cselekmény fen nem forog: ezeknél fogva a kir. ítélő tábla ítéletének megváltoztatásával a kir. járásbíróság ítéletét kellett helybenhagyni. 43Váltón előforduló kézjegy hamisítás miatt vád nem a Btk. 403. §-a alapján, hanem csak a 401. §. alapján emelhető. (1893 november 17. 3264. sz. a.) A szolnoki kir. törvényszék: Goldstein Gál Lörincz vádlottat a Btk. 403. §. 1. pontja szerint minősülő magánokirathamisítás büntette miatt emelt vád és következményei terhe alól felmenti.