Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXXVII. kötet (Budapest, 1894)

319 Indokok: Felperes a keresethez A'l. alatt csatolt iratra álla­pítja keresetét, a mely szerint alperes neki 1889. évi ápr. 29-én 800 frt fizetésére kötelezte magát arra az esetre, ha a felperes atyja az alperes ellen tett bűnvádi panaszt viszavonja, s mint­hogy a panasz visszavonatott, s az A'l. alattiban kitüntetett fize­tési határidő lejárt, követeli alperesnek elmarasztalását. Alperes megtagadta az A'l. alatti okirat tartalmát, sőt való­diságát és töle származását is, de ezzel szemben Herskovits Márku és Salamon Mottel vallomásaival beigazoltnak tekintendő annak általa lett kiállítása. Mindazáltal nem ítélhető meg a kereset, mert a perben előadott és felfejtett bizonyítékok szerint felperesnek jogczime nincs a kereset érvényesithetésére. Ugyanis felperes elismeri, hogy alperessel egyáltalában nem ő állott üzleti viszonyban bizonyos kőtermelési ügyben, hanem atyja Pollák Ábrahám, a perhez megszerzett büntetőügyi iratok szerint a bűnvádi panaszt nem felperes, hanem atyja Pollák Áb­rahám adta be, panaszolván abban megcsalatását alperes által; ugyancsak felperes atyja vonta vissza ezt a panaszt 1889. évi április 29-én, ugyanakkor, a midőn az A'l. alatti okirat kiál­líttatott. Alperes a 2V. alatt csatolt okirattal, mely közjegyző előtt kellő alakszerűséggel köttetett, igazolja, hogy ugyancsak 1889. évi ápril 29-én felperes atyja nyilatkoztatta ki azt, hogy alperes­sel szemben a közöttük fenforgott kőtermelési vállalatból folyólag egyezségileg ki lett elégítve, minélfogva alperes ellen semmi követelni valója nincs. Ezt a kiegyenlítést a zi. alatti okiraton kivül Gottlieb Ábrahám, Steinmetz Márku Léb tanuk is igazol­ván, az a kérdés merül fel, hogy az A'l. alatti magán-, és 2 /. alatti közokiratok tekintve egy napon való kiállításukat, megférhetők-e egymással a bennök fekvő ellentétes tartalom daczára. Tekintve pedig azt, hogy alperes és felperes közt nem volt üzleti viszony, és ekkép az A'l. alatti okirat tartalma olykép je­lentkezik, mint Pollák Ábrahám követelésének fiára, felperesre való engedményezése, míg ezzel ellentétben a 2 /. alatti okirat mint közokmány tartalma szerint ugyancsak a jogosított fél t. i.

Next

/
Oldalképek
Tartalom