Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXXVII. kötet (Budapest, 1894)
3i7 Tekintve továbbá, hogy felperes keresetét épen a többször emiitett időpontban javára maradt jutalék iránt indította, a kir. törvényszék őt helytelen keresetével helyesen utasította el. (1892 június 27. 25 1. sz. a.) A m. kir. Curia: Mindkét alsóbb fokú bíróságnak ítélete megváltoztatik és az elsőfokú bíróság a pernek érdemleges elbírálására utasittatik. Indokok: Felperesnek és 1. rendű alperesnek e részben egyező előadásából, valamint a per egyéb adataiból kétségtelen, hogy a keresetben érintett mészáros üzletre vonatkozólag a peres felek között a kereskedelmi törvény 62. §-ában szabályozott alkalmi egyesülés állott fen. Felperes szerint ez a viszony a felek közt 1886. évi szept. 19-én, 1. r. alperes szerint pedig 1887. évi január közepén szűnt meg. Bármelyike legyen is való ezen állításoknak, aminek eldöntése a per érdemére tartozik, az kétségtelen, hogy akkor, a midőn a fenforgó kereset beadatott, 1887. évi jun. 13-án, a szóban levő alkalmi egyesülésből származó összes ügyletek már lebonyolittattak, minek megfelelőleg 1. r. alperes a saját álláspontjához képest az emiitett időpontig (1887. évi január közepe) terjedő vonatkozó bevételeknek és kiadásoknak állítólag az összes ügyletekre kiterjedő részletes kimutatását z'l. és 5V. a. a perhez be is csatolta, melyekkel bizonyítani kívánja azt, hogy felperesnek ezen alkalmi egyesülésből kifolyólag, az 1886. évi ápr. 1 i-én megejtett időközi összeszámolás eredménye szerint mutatkozott 314 frt 55 kr. jutaléka, illetőleg 257 frt 46 kr. kereseti követelése már fen nem áll. Habár tehát kétségtelen, hogy ellenkező megállapodás hiányában az alkalmi egyesülés részesei az ezen viszonyból felmerülő kölcsönös követeléseiknek érvényesítésével mindaddig várni tartoznak, mig az azon viszony tárgyát képező kereskedelmi ügyletek végleg lebonyolittatnak, mert csak akkor lehet véglegesen megállapítani, hogy van-e a feleknek egymás irányában s mily követelésük ; habár továbbá az is bizonyos, hogy az 1886. évi ápr. 11 -ki összeszámolás, melyre felperes keresetét alapítja, nem végleges, hanem csak időközi leszámolás, a mint ez már magából az