Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXXVII. kötet (Budapest, 1894)

312 hallgatásuk alkalmával ne mondják meg azt, hogy az eladott buza elzsákolásánál jelen voltak. A felszólítottak a jelzett körül­ményre akként is tettek vallomást ; azonban Gulyás György e hamis tanuzását önként visszavonván, már a vizsgálat során meg­vallotta a valót. Miután azonban vádlott ellen csupán az a körül­mény igazoltatott be, hogy ö vejét és fiait csupán egyszerűen felszólította, hogy a valósággal ellentétben azt vallják, miszerint ö a buza bezsákolásánál jelen nem volt, s igy a bűncselekmény lényeges ismérvét képező reábirás, habár eredményre nem veze­tett, vádlott ellen beigazolható nem volt, maga az egyszerű fel­szólítás pedig, tekintettel a rábírásnak büntetőjogi fogalmára, a reábirással nem azonosítható : ennélfogva a kir. törvényszék vád­lott ellenében a Btk. 222. §-a 2. pontjába ütköző hamis tanu­zásra rábírás vétségének tényálladékát megállapítva nem látja ; miért is vádlottat az ellene emelt vád és következményeinek terhe alól felmentette. (1891 okt. 5. 2781. sz. a.) A nagyváradi kir. ítélő tábla: Az elsőbiróság ítéletét meg­változtatja, a vádlottat a Btk. 222. §-ának 1. pontjába ütköző hamis tanuzásra rábírás vétségében bűnösnek mondja ki s ezért az ítélet foganatba vételétől számítandó egy havi fogházra ítéli. Indokok: A vizsgálat és végtárgyalás során kihallgatott Gulyás György és ennek neje vallomásával és vádlott beismeréséből is igazolva van, hogy vádlott az előbb nevezett tanút több izben arra hívta fel, hogy tanuként leendő kihallgatásakor ne mondja be, hogy a Grün Jakabnak eladott buza elzsákolásakor jelen volt volna, mely felhívások folytán Gulyás György tanú a vizsgálóbíró által lett kihallgatásakor tényleg ily értelemben is vallott, s tett vallomását csak később vonta vissza. Ezen tényállás szerint tehát kétségtelen, hogy miután vád­lott többször ismételt felhívását oly egyénnel szemben alkalmazta, ki vele szemben akár mint veje, akár mint szolgálatában álló fizetéses cselédje függő helyzetben volt: vádlott a Btk. 222. §-ában meghatározott cselekményt tényleg elkövette. Hogy pedig az ellene folyamatba tett bűnügyben bírta rá a vádlott a hamis tanuzásra Gulyás Györgyöt, az kitűnik a most nevezett tanú nejének Gulyás Györgynének ama vallomásából, hogy vádlott a bűnügyben történt kihallgattatásakor beszélte reá férjét, hogy

Next

/
Oldalképek
Tartalom