Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXXVII. kötet (Budapest, 1894)

3o8 márcz, 17-én 136 frt 37 krról kiállított váltó elfogadóit kötelezi,, hogy a kereseti 136 frt 37 kr váltóöszeget stb. felperesnek fizes­senek meg. Indokok: A II. r. alperes által r/. alatt becsatolt anyakönyvi kivonatból kitűnik, hogy II. r. alperes még kiskorú és igy ő önképviseleti joggal nem bir ; minthogy a prts. 8. §-a szerint a folyamatba tett peres eljárás azonnal megállítandó, ha valamely félnek, ki önképviseletre jogosítva nincs, törvényszerű képviselője mellőztetett: a hivatkozott §. alapján II. r. alperes ellen folya­matba tett eljárást megállítani és erről Nyitramegye árvaszékét értesíteni kellett. II. r. alperesnek azt a kérelmét, hogy felperes a költsé­gek megfizetésére is köteleztessék, a kir. törvényszék mellőzte, mert azt, hogy felperes az ő kiskorúságáról tudomással birt, és hogy igy rosszhiszemű perlekedő lenne, nem is állítja, és mert alperes a váltó aláírása és kiskorúságának elhallgatása által a perbevonásra okot szolgáltatott. I. és III. r. alpereseknek azt a kifogását, hogy ők a kereseti váltót nem mint elfogadók, hanem mint tanuk írták alá, s hogy igy a váltón levő aláírásukból reájuk nézve váltókötelezettség nem származhatott, a kir. törvényszék figyelmen kivül hagyta, mert ezt az állításukat felperes tagadásával szemben mivel sem igazolták és mert abból a körülményből, hogy a váltón látható aláirásuk a kereseti váltó lejárata, illetve annak beperlése utáni időből származik, tekintve, hogy váltói kötelezettséget a váltó lejárata és annak beperesitése után is lehet vállalni, alperesek ezen állításának valódisága nem következtethető. Az érték le nem olvasására vonatkozó kifogás pedig azért mellőztetett, mert alperesek azt, hogy az érték leolvasása a váltó­ügylet feltételét képezte volna, nem is állítják és mert a váltó értékkikötés nélkül is fizetési kötelezettséget állapit meg; ehhez képest, tekintve, hogy I. és III. r. alperesek a váltón látható aláirásuk valódiságát nem tagadták, a sommás végzés hatályát irá­nyukban fentartani, őket a minden lényeges kellékkel ellátott váltó alapján a kereseti tőke és járulékainak fizetésére kötelezni kellett. A budapesti kir. itélő tábla: az elsőbiróság ítéletét hely­benhagyja, stb.

Next

/
Oldalképek
Tartalom