Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXXVII. kötet (Budapest, 1894)

305 annak, hogy lármát csapott, és vele előtte ismeretlen helyre haj­tottak el; tekintve, hogy U— — Sz— —nak az általa előadott módon történt elvitelét Sztanicsin Szóka és Matity Lázó tanuk is eskü alatt bizonyítják, Czvirity Anna, Czvirity Milosné és Stantics György tanuk pedig U— — Sz-— —nak sikoltását szintén eskü alatt tanúsítják ; tekintve, hogy vádlottaknak az U— — Sz— —val való elő­leges megbeszélés és megállapodás iránti állításuk megczáfoltat­tak, a törvényes ok nélkül meg nem eskettetett U— — R— — nak, továbbá fentebb nevezett Sztanicsin Szóka és U— — Sztevo tanuknak eskü alatt tett vallomásai által, melyek szerint U— — Sz— — csak 1892. évi május hó 2Q-én reggel jött atyja szállásáról Mohol községbe és így itt előtte való nap vele vád­lottak nem beszélhettek össze; tekintve, hogy Kékity Jásó vádlott is a vizsgálati eljárásban másodízben történt kihallgatásakor egyéb adatokkal megegyezö­leg beismerte, hogy U— — Sz— — csakugyan ellenkezett elvi­telekor és hogy őt annak daczára vitték el ; tekintve, hogy ezen adatok alapján bebizonyitottnak veendő, hogy vádlottak U— — Sz 1 akarata ellenére erőszakkal kerí­tették hatalmukba és vitték el ; tekintve, hogy vádlottak cselekményében a Btk. 321. §-ában meghatározott személyes szabadság megsértése bűntettének min­den ismérve megvalósult: mindkét alsóbb fokú bíróság ítéletének részben való meg­változtatásával, Jaksity Izsó, Kékity Jásó és Zsivity Milos vád­lottak a Btk. 321. §-ába ütköző személyes szabadság megsértésé­nek bűntettében, mint a 70. §. értelmében tettestársak mondat­nak ki bűnösöknek s azért az idézett §. alapján, I. rendű vádlott fiatal korára s II. és III. rendű vádlottak tevékenysé­gének csekélyebb fokára, a Btk. 92. §-a alkalmazásával és pedig I. r. vádlott egy évi, II. és III. r. vádlott egyenként 9 havi bör­tönre és egyénenként 3 évi hivatalvesztésre ítéltetnek. * = L. Dtár u. f. XXXIV. 201. 1. Döntvénytár uj folyam. XXXVII. 20

Next

/
Oldalképek
Tartalom