Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXXVII. kötet (Budapest, 1894)
306 95Büntetendő cselekmény felemlítése — felbujtási szándék nélkül — nem felbujtás, habár a cselekmény el is követtetett. — Btk. 69. §. 1. pont. (1893 június 15. 5068. sz. a.) A szolnoki kir. törvényszék: Marosi Gábor vádlott a Btk. 422. (2.) és 69. (1.) § ába ütköző gyújtogatás büntettébeni részesség vádja alól felmentetik. Indokok: A biS/öJ 1890. számú curiai ítélettel Tóth Máté József elitéltetett azért, mert 1888. évi május 5-én este 9 óra tájban ifj. Turi Mihály jászkara-jenöi lakos ólját meggyújtotta s a tető leégése és széthányása folytán nevezett 20 frt kárt szenvedett. Marosi Gábor terheltetik azzal, hogy a tettest a felgyujtásra ö biztatta fel. Minthogy azonban Marosi Gábor ellen figyelemmel arra, hogy Tóth Máté József terhelő vallomását visszavonta, bizonyítottnak a vizsgálóbíró előtt tett s módosított, valamint a végtárgyalások alkalmával előadott vallomásai egybevetése folytán az találtatott, hogy délután 2 óra tájban Tóth Máté Józsefnek nem komoly szándékkal (kifejezése szerint figurából) mondta, hogy gyújtsa fel ő az ólat; s minthogy ezen bizonyítottnak vett kijelentés a felbujtásra irányzott gonosz szándék begyőzéséhez s egyszersmind az elkövetés rábírásához elégségesnek nem ismertetett fel, ezeknél fogva Marosi Gábor a vád alól felmentetett. (1893 február 6. 215. sz. a.) A budapesti kir. ítélő tábla: Az elsőfokú bírósági ítéletet helybenhagyja. Indokok: Az elsőfokú bírósági ítéletet helybenhagyta a kir. itélő tábla annak indokaiból és azért, mert az eljárás adataiból nem lehet valótlannak nyilvánítani a Marosi Gábor vádlott amaz állítását, a mely szerint ő a terhére rótt cselekményt az ifj. Turi Mihály befolyásolása következtében ismerte be. A kir. Curia: Minthogy semmivel sem indokolható az a feltevés, illetőleg állítás, hogy Turi Mihály sértett befolyásolása következtében ismerte volna be Marosi Gábor vádlott, hogy az ö (Marosi Gábor) reábirása folytán gyújtotta volna fel Tóth