Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXXVII. kötet (Budapest, 1894)

3°4 Marinkov Izsó, a ki látta, hogy a leány Izsóval beszélgetett ugy húsvét táján, továbbá Kukurity Jefta és Blagojev György rend­örök vallják, hogy midőn éjnek idején járőri teendőiket teljesí­tették, Jaksity Izsó és panaszosnő több izben a ház előtt beszél­gettek; ekként azon előadása a panaszosnönek, hogy ő Jaksity Izsóval sohasem beszélt, határozottan megczáfolva van. De továbbá Jaksity Izsó, Stricsevits Joszim, kik a szálláson beszéltek a leánynj-al, azt tanúsítják, hogy a ieány nem is sirt, nem is panaszkodott, ellenben oda nyilatkozott, hogy ez az egész dolog saját akaratával történt, csak azt nem tudja, hogy mit szól hozzá édes atyja. Az eddigelé kihallgatott mindannyi tanú pedig egyértelmü­leg azt igazolja, hogy a szerb nemzetnél szokásos leányszöktetés­nél az is divik, hogy a leány, habár az elszöktetés az ö akara­tával történik is, mégis kiabál az elvitel alkalmával. A szegedi kir. itélő tábla: A kir. törvényszék ítéletét indo­kainál fogva helybenhagyta. (1892. évi deczember 5. 3903. sz. a.) A m. kir. Curia: A bűnvádi eljárás adatai szerint kétség­telen, hogy vádlottak 1892. évi máj. 29-én este U Sz— — kiskorú hajadont, Mohol községből kocsin elvitték Dudvarszky Gábornak onnan távolabb eső szállására. Vádlottak tagadják ugyan és pedig nevezett I. r. és Zsivity Milos III. r. vádlottak már a vizsgálati eljárásban és utóbb a végtárgyalás alkalmával is állhatatosan tagadták, mig Kékity Jásó II. r. vádlott a vizsgálati eljárásban csak első és harmadik ki­hallgatásakor s utóbb a végtárgyalás alkalmával tagadta, hogy U— — Sz— — ellenében erőszakot használtak volna ; állítván, hogy annak Mohol községből való elvitele előleges beleegyezé­sével s az előző napon vele történt megállapodás szerint minden ellenkezése nélkül hajtatott végre ; tekintve azonban U Sz nak eskü alatt tett vallo­mását, mely szerint vádlottak őt 1892. évi május 29-én este erőszakkal vitték el Dudvarszky Gábor szállására oly módon, hogy midőn atyja háza előtt ült s a társaival ott megjelent Jaksity Izsó vádlott azon kérdésére: takarsz-e enyém lenni ?» tagadólag válaszolt volna, ezen vádlott megragadta karját, Kékity Jásó pedig átnyalábolta s ketten Zsivity Milos kocsijára tették, daczára

Next

/
Oldalképek
Tartalom