Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXXVII. kötet (Budapest, 1894)

i87 kizártnak is tekintendő : felperes az idézett számú belügyminisz­teri leiratban foglalt ezen illetékes kijelentések alapján az eljárás folytatását kérte, s ezen kir. járásbíróság felperesnek ezen ké­relme folytán s a perfelek meghallgatása után, az 1892. évi (837. sz. a. hozott végzéssel az eljárás folytatását elrendelte, s egyidejűleg felkérte a m. kir. kormányt, annak elnöksége utján, hogy a vitás terület hovátartozósága iránti bejelentését közvetle­nül az eljáró kir. járásbíróságnak küldje meg. Ezen kérelme folytán a m. kir. belügyminisztérium 238. sz. alatt érkezett válaszirata megerősítette a már előbb idézett belügy­miniszteri leiratban foglaltakat, ebből, valamint az ehhez hiteles másolatban csatolt miniszterelnöki átiratból ezen kir. járásbíróság először is arról győződött meg, hogy az ország határainak fen­tartása és biztosítása, ha kétségessé vált, annak megállapítására vonatkozó intézkedések a miniszteri hatásköröknek az 1848. évi III. tcz. 16. §-a alapján történt megosztása szerint a belügy­miniszter hatáskörébe esnek, hogy a vitás terület Magyarország tényleges birtokában van, s hogy arra vonatkozólag az összes fenhatósági jogokat a magyar állam bírja és gyakorolja. Ily illetékes kijelentéssel szemben az eljáró kir. járásbíróság kötelességszerüleg indíttatva érezte magát arra, hogy az eljárás folytatása iránti előbbi rendelkezésének fentartása mellett ezen pernek ujabbi érdemleges elbírálásába bocsátkozzék, daczára annak, hogy a kir. Curia feloldó végzésében foglalt utasítás szó­szerinti értelemben követve nem lett. Nem tartja magát ezen kir. járásbíróság hivatottnak, annál kevésbbé jogosítottnak a kir. Curia határozatának bírálására s igy tartózkodik annak bővebb fejtegetésétől, hogy a kir. Curia, midőn felperestől egy (nemzetközi) kormány-megállapodás be­mutatását kivánja,—az eljárás folytatását, egy perkérdésnek bírói eldöntését egyáltalában alig teljesíthető, viszonylagosan a jelen esetben felperes által minden valószínűség szerint nem teljesít­hető feltételhez köti. Ezen kir. járásbíróság ezen per jelenlegi stádiumában figyelemmel arra, hogy a kir. Curia feloldó végzé­sének indokaiból következtetve, csakis azért nem találta megál­lapíthatónak a bírósági hatáskórt ezen perre vonatkozólag, mert .addigi, vagyis a feloldó végzés meghozataláig a perhez beszerzett

Next

/
Oldalképek
Tartalom