Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXXVII. kötet (Budapest, 1894)
i66 mint az alperes szövetkezet G. alatti alapszabályainak 21. §-a szerint olyan kereskelmi meghatalmazott, a ki különös felhatalmazás nélkül is az alperes nevében árukat megrendelni és átvenni jogosult és a kinek ebbeli tényei által a keresk. törvény 49. §-a szerint harmadik személyek irányában kötelezve az alperes van. Ezeknél fogva bebizonyitottnak kell venni azt, hogy a felperes részéről az alperes czimén Medgyesre elküldött, ide megérkezett és itt Róth István Andrásnak kiszolgáltatott árukat az alperes átvette. Minthogy pedig az alperes nem is állította azt, hogy a kérdéses árukat a keresk. törvény 346. és 347. §§-aihoz képest, kellő időben kifogásolta, vagy a felperesnek rendelkezésére bocsátotta volna, ezeknek az áruknak áráért az alperes, ha azokat meg sem rendelte, felelős. Ezekből az okokból tehát az alperest a kereseti kérelemhez képest el kellett marasztalni. (1891 deczember 10. 5129. sz. a.) A m. kir. Curia: A pozsonyi kir. ítélő táblának ítélete az abban felhozott indokokból és még azért is helybenhagyatik ; mert az alperes az ellenvégirathoz 2 /. alatt bemellékelt igazgatósági ülési jegyzőkönyvvel, mely mint saját bizonyítéka ő irányában teljes tartalma szerint bizonyít, maga mutatta ki azt, hogy Róth István András az alperesi szövetkezetnek vezérigazgatója volt; ennélfogva, miután felperes az alperesnek kötelezettségét a kereseti pezsgőáruk vételárának megfizetése iránt éppen Róth István Andrásnak, a pezsgőáruknak az alperesi szövetkezet részére történt megrendelésére és azoknak átvételére vonatkozó, magát a szövetkezetet kötelező tényére alapította, annak a kérdésnek eldöntésénél, hogy a megnevezettnek ezek a tényei, az alperesi szövetkezetre nézve kötelező hatálylyal bírnak-e, helyesen indult ki a másodfokú bíróság ítéletének indokolása szerint, Róth István Andrásnak vezérigazgatói minősége folytán az alperesi szövetkezet alapszabályainak 21. §-ában kijelölt és a keresk. törv. 43. §-ában megállapított jogköréből ; mert «az erdélyi pincze-egylet bortermelők szövetkezete» czég alatt üzletét folytató alperesi szövetkezetnek, már a czégében foglalt megjelölésből kitetszöleg az általános kereskedelmi forgalomban szokásos üzleti köréhez tartozónak tartandó, bármilyen nemű és minőségű borral való üzletnek folytatása, de