Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXXV. kötet (Budapest, 1893)

3o6 fogva gyártulajdonos kiadójának nem közvetlen anyagi hasznát czélozza. Az elsöbiróságnak Ítélete a perköltséget tárgyazó részében a per körülményeire való tekintettel hagyatott helyben. (1892 február 22. 26180. sz. a.) A m. kir. Curia : A másodbiróság ítéletének a per érdemére vonatkozó része helybenhagyatik: mert ha a szakértői bizottság által a kérdéses rajzok leg­nagyobb részére vonatkozólag megállapított azokkal az eltérések­kel szemben, melyek az ábrázolt gépek szerkezetében mutatkoz­nak, bebizonyíttatnék is az: hogy a felperes árjegyzék - rajzai eredetiek és hogy az alperes árjegyzékében foglalt rajzok a jel­zett eltérések kivételével az A. alatti rajzok utánzatai, még sem volna a keresetnek hely adható, mert mint a felebbezett ítélet indokaiban is kifejtetett, a kérdéses ábrák a műszaki rajzok közé nem sorozhatok és ilyeneknek azért sem minősíthetők, mert azok a gépek műszaki és belső szerkezetének kitüntetésére ki nem terjednek, hanem az árjegyzékek rendeltetésére tekintettel, leg­inkább a szövegben felsorolt tárgyak külső alakját ismertetik a vevő közönséggel. Az A. alatti árjegyzék rajzaira tehát az 1884: XVI. tcz. védelme ki nem terjedvén, a kereset el volt utasítandó. A perköltség kérdésében azonban mindkét alsóbiróság ítélete megváltoztattatik és felperes köteles az alperes perköltségeit is viselni, mert: tekitettel arra, hogy az alperes árjegyzéke beismer­te n csak oly gépek rajzát tartalmazza, melyek alperes gyárában készíttetnek, nem forog fen ok arra, hogy a feltétlenül pervesztes felperes a perköltség fizetése alól felmentessék. 99. Ha vevő a vételár fedezésére kikötött váltók aláírását megtagadta, eladót a váltóhitel természetéből folyólag azon jog illeti meg, hogy követelését azonnal érvényesitse. (1893 márczius 14. 248. sz. a.) A budapesti VII. ker. kir. járásbíróság: Felperes kereseté­tével elutasittatik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom