Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXXV. kötet (Budapest, 1893)

307 Indokok: Felperes keresetét áruk vételára iránt indította; alperes beismerte a követelés fenállását, de időelőttinek kérte felperes keresetét kimondani, miután ő mindig 6 havi hitelre vásárolt s ennek megfelelöleg az A. alatti i. tételében foglalt 165 frtot már kifizette, mely összeggel felperes keresetét le is szállította. Felperes beismerte ugyan, hogy a vásárlás hitelre tör­tént, de azt állitá, hogy nem nyílt hitelre, hanem ellenértékül alperes ama váltót lett volna köteles elfogadni, melyet felperes hozzá küldött. De tekintve, hogy nem igazolta felperes, hogy alperes megtagadta volna a váltó aláírását s továbbá nem tagadta, hogy megbízottja, ki a váltót alpereshez vitte, alperes ajánlatát meghallgatva, egyszerűen eltávozott, a mint azt alperes állította, tekintve továbbá hogy ezen körülmények folytán felperesnek kellett volna az állandó üzleti összeköttetésnél íogva a váltó aláirására alperest újból felhívni s kijelenteni, hogy alperes ajánla­tát el nem fogadja s a váltó aláírását kívánja, ennélfogva felperes­nek még nem volt joga 1890. évi október 13-án perelni s ezért keresete mint időelőtti volt elutasítandó. A budapesti kir. ítélő tábla: A kir. ítélő tábla az elsőbiró­ság ítéletét megváltoztatja, felperes kereseti követelését már most érvényesíthetőnek kimondja s az elsőbiróságot utasítja, hogy jelen ítélet jogerőre emelkedése után hozzon a per érdemére vonatkozó uj ítéletet. Indokok: Alperes saját előadása szerint felperesnél hat havi váltóhitelre, nem pedig nyilt hitelre vásárolt. Minthogy pedig a váltóhitel fogalmából önkényt következik, hogy az adósnak enge­délyezett fizetési határidő attól a feltételtől függ, hogy az adós a hitelezőnek az engedélyezett fizetési határidőnek megfelelő le­járatú váltót adjon, ennélfogva kétségtelen, hogy az emiitett fel­tétel nem teljesítése esetében a hitelező jogosítva van követelé­sét, a mennyiben az a törvény értelmében különben lejárt, tekin­tet nélkül a feltételesen engedett fizetési haladékra, azonnal érvé­nyesíteni. Tekintve már most, hogy a kereskedelmi törvény 345. §-a szerint a vételár, más megállapodás vagy kereskedelmi szokás nem létében az áru átadásakor fizetendő, tekintve, hogy alperes maga is beismeri, hogy azok az áruk, melyeknek vételárát fel­peres keresetében követeli, a kereset beadásakor neki már átadva 20*

Next

/
Oldalképek
Tartalom