Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXXV. kötet (Budapest, 1893)
295 tekintve, hogy az utóbbi eset az előbbivel, vagyis a büntetendő izgatással, már azért sem lehet azonos, mert a tervrajzok elkészítéséért az azokat elkészített magánszemélynek járó munkadíj a házközösség teljes megszüntetése után, tehát a közczélnak teljes elérése után is behajtható, a nem fizetés ténye tehát a főszolgabíró törvényes rendeletét, mely csakis a házközösség megszüntetésének foganatosításában, nem pedig tervrajzokért szerződés szerint megállapított díjnak ellentmondás nélküli megfizetésében állhatott, egyáltalán nem érinthette; tekintve, hogy ezek szerint Kureszku Péter vádlott ellen a Btk. 172. §-ában meghatározott izgatás vétségének tényálladéka nincs megállapítva : a kir. itélő tábla ítélete az imént felhozott indokok alapján helybenhagyatik. * = V. ö. Dtdr u. f. II. 21. sz. — IV. 1. sz. — VIII. 98. sz. — XXIX. 50. sz. — XXXII. 11. sz. — XXXIV. 65. sz. 94. A fenálló bűnvádi gyakorlat szerint oly esetekben, midőn a vádlott öt évet esetleg túlhaladó fegyház vagy börtönnel büntetendő cselekménynyel terheltetik, vádlott a bíróság által figyelmeztetendő, hogy magának védőt válaszszon, és ha maga nem választ, részére védő ügyvéd kineveztetése hivatalból eszközlendő. — Ennek elmulasztása semmiségi okot képez. — Csalás és sikkasztás halmazata. (1893 márczius 15. 1403 sz. a.) A m. kir. Curia (csalás büntette, stb.-vel vádolt Holló Károly ellen a beregszászi kir. törvényszék előtt folyamatba tett bűnügyben) : Tekintve, hogy a fenálló bűnvádi gyakorlat szerint oly esetekben, midőn a vádlott öt évet esetleg túlhaladó fegyház vagy börtönnel büntetendő cselekménynyel terheltetik, vádlott a bíróság által figyelmeztetendő, hogy magának védőt válaszszon és ha maga nem választ, részére védő ügyvéd kineveztetése hivatalból eszközlendő ;