Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXXV. kötet (Budapest, 1893)

289 6o kr. kárt okozott, kéri ez összegben alperes czéget marasz­talni. Alperes tagadja, hogy utazóját megbízta volna azzal, hogy a B. alatti megrendelési ivben /. alatt jelzett árukat eladja, mert azok elárusitásával a czég nem foglalkozik, a B. alattiban II. alatt jelzett árukra nézve pedig előadja, hogy azokat felperesnek a megrendelés szerint megküldte, azonban az azokat visszakül­dötte azért, mert nem volt hajlandó is°/0 rabattot engedélyezni, tagadja, hogy utazóját megbízta volna azzal, hogy vevőknek 15% rabattot engedélyezzen. A kihallgatott R. S. hit alatt vallja, hogy felperesnek a megrendelés alkalmával kijelentette, miszerint 15% rabattot nem engedélyezhet, továbbá kijelentette, hogy a B. alattiban az /. alatt jelzett áruk eladásával a czég nem fog­lalkozik, mégis a rendelést elfogadta azzal, hogy főnöke alperes czég jóváhagyásától tétetik függővé. Vallja továbbá ezen tanú, hogy ezen föltételek mellett lett az eladás megkötve. Tekintettel arra, hogy a kereskedelmi törvény 52. §-a alapján az esetben, ha a kereskedelmi meghatalmazott vagy utazó meg­bízása határait túllépi, a vevővel szemben ő felelős, igen termé­szetes, ha a czég részéről ily áruk eladására felhatalmazása nem volt, a czég felperes esetleges káráért nem felelős; tekintettel arra, hogy felperes a megbízásra nézve alperes czéget a föeskü­vel kínálta meg, a melyet az D. P. személyében elfogadott; tekintettel arra, hogy alperes tagadásával szemben a B. alatti rendelvényben II. alatt jelzett árukra nézve felperes alperest esküvel kínálta meg, hogy nem oly árukat küldött, mint a minők rendelve lettek ; tekintettel arra, hogy ezen esküt is elfogadta alperes czég, más bizonyíték hiányában ily tényállás mellett alperesnek a főeskü volt megítélendő. R. S. érdekelt fél és vallomása mellé póthitelt alperes nem tehet. A kár kiszámításánál alapul vétetett a szakértőknek vallo­mása. Kár fizetésére az eskük le nem tétele esetén alperes czég marasztalandó, mert a szakértők igazolták, hogy a rendelt áru­nak rendelési, illetve szállítási idejében nagy kelendősége volt s az árukat felperes értékesíthette volna. (1891 február 13. 3182.) A szegedi kir. itélő tábla: ítéletet hozott: A mindkét fél felebbezése folytán megvizsgált elsőbirósági Ítélet megváltoztatik, felperes keresetével feltétlenül elutasittatik. Döntvénytár, uj folyam. XXXV. 19

Next

/
Oldalképek
Tartalom