Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXXV. kötet (Budapest, 1893)

172 3-iki császári rendelet kedvezménye ugyancsak a hivatkozott tör­vénybizonylat tartalma szerint is ki nem terjedvén, e részbeni kifogásai mindkét váltóra nézve elvetendök voltak. Azon további kifogásukat, hogy felperes jogelődje S. Jakab, mint a váltó kibocsájtója a váltóösszeget teljesen le nem olvasta és hogy a leolvasott 400 frtra 280 frtot már fizettek, a váltótör­vény 92. §-ára való tekintettel és mert felperes roszhiszemüségét nem igazolták, elfogadni nem lehetett. Minthogy végül a panaszolt uzsora vétsége miatt az eljárás­nak az 1883. évi XXV. tczik 9. §-a értelmében csak a sértett fél indítványára van helye, azon kérelemnek, hogy a peres eljárás felfüggesztessék, ugyanazon tczikk 11. §-ára való tekintettel is helyt adni nem lehetett. A pozsonyi kir. itélő tábla: A kir. itélö tábla •— annak megérintése mellett — hogy az elsöbiróság Ítéletével T. Bernát alperest, az A'l. alatt csatolt 480 frtos váltónak járulékaként 4 frt 68 kr. óvásköltség megfizetésében is elmarasztaltnak tekinti — az elsöbiróság ítéletének azt a részét, mely szerint kifogásoló alperesek 480 frt töke, ennek járulékai és perköltségnek, — ezen­kívül T. Francziska alperes még 220 frt töke és ennek járulékai megfizetésére köteleztettek, helybenhagyja ; — többi részét azon­ban megváltoztatja és kötelezi T. Bernát alperest, mint a Bécs­ben 1889 október i-én 220 frtról kiállított váltó egyik elfogadóját, hogy felperesnek még 220 frt tőkét, ennek 1889. évi február i-től járó 6°/0 kamatát és még 4 frt 68 kr. óvási, 73°/0 váltódijat az elsöbiróság ítéletében meghatározott idő és jogkövetkezmény terhe mellett megfizessen. Indokok: Helyesen mondotta ki az elsöbiróság, hogy az 1852. évi július hó 3. napján (Birodalmi kormánylap 138. sz. a.) kibocsátott császári rendelet, tekintettel az 1876. évi XXVII. tczikk 1. és 125. §-aira Magyarországon érvényben nincsen és hogy e rendeletnek joghatálya T. Franciska szenvedő váltóképes­ségét az osztrák-magyar monarchia másik államaiban, a hol az a rendelet jelenleg is érvényben van, sem érinti. Úgyszintén helyesen mellőzte az elsöbiróság alpereseknek a váltó-perben való eljárás felfüggesztése iránt előterjesztett kérel­müket — minthogy az 1883. évi XXV. tczikk 11. íjában jelzett

Next

/
Oldalképek
Tartalom