Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXXV. kötet (Budapest, 1893)
n4 tátott egyén élete fentartására szükséges élelem megtagadás* által elkövethetése azon személy által, a ki hatalmában tartja a letartóztatottat, továbbá sok más ugyanezen jogi szempont alá eső eset, melyeket a literatura és a gyakorlat egyaránt ismernek ; mindezek által megállapítottnak kell elfogadni, hogy a vádbeli esetben a panaszosoknak vádlottak általi tévedésbe ejtése illetőleg tévedésben tartása tényleg fenforog. Tekintve továbbá a tévedésbe ejtés és tévedésben tartásnak az elsőfokú bíróság ítélete indokaiban részletesen felsorolt és a jelen Ítélet indokaiban is fentebbi lényeges elemeire vonatkozólag kiemelt módozatait s különösen az I., II. és III. r. vádlottak azon ravasz magatartását, hogy ámbár tudták a kérdéses ingatlannak még atyjuk által foganatosított eladását, mindazonáltal azt az atyjuk hagyatéka fölötti eljárásba mégis bevonatni hagyták, a nélkül, hogy a már régen foganatba ment eladást a hagyatékot tárgyaló bíróság előtt bejelentették, vagy pedig a tulajdonosokat a megindított hagyatéki eljárásról értesítették s ez által azon ingatlant a hagyatéki eljárás alóli kivételére, esetleg a tulajdonosok jogának érvényesítésére szükséges lépéseket megtették volna ; tekintve, hogy különösen ezen körülmény elhallgatása összefüggésben az általuk tudott és ismert előző eladással egyenesen arra mutat, hogy vádlottak azért hallgatták el az előbbi eladást és azért engedték azon ingatlant is bevonatni atyjuk hagyatékába, hogy az a helyzetet nem ismerő hagyatéki biróság által az ő, mint atyjuk örököseinek örökségét képező dolognak nyilváníttatván, most is még saját tulajdonuknak mondassék ki s vádlottak azon helyzetbe jussanak, hogy a biróság megtévesztésével nyert látszólagos jogczim alapján azon ingatlannak a tjkvben nevükre bekebelezését és ez által annak ismételt eladását és a tulajdoni jognak az uj vevőre átirathatását foganatosíthassák ; tekintve, hogy vádlottak ezen eljárása kétségtelenül megállapítja a ravasz fondorlatot, bizonyítottnak kellett elfogadni, hogy vádlottak ellen panaszosoknak ravasz fondorlat által való tévedésbe ejtése, illetőleg tévedésben tartása is tényleg megvalósulva állt elő 'r tekintve már most, hogy a tévedésbe ejtett és tévedésben tartott panaszosok károsittattak i., z. és 3. r. vádlottak említett ravasz üzelmei által ;